A ZEP, MINT ÉLMÉNY        1969. őszén egy Róma környéki strandon egész álló nap wurlitzer bömbölt. Többször is felhangzott egy kőkemény dal, egy üvöltő hang hasította a levegőt, hihetetlen hangmagasságaival. A gitár egy lejáró motorrá alakult át, aztán a dal közepén mindenféle gyári kopácsolások, fűrészek és nyögések hallatszottak. Majd újra gitár, motor és üvöltés. Alapvetően muzikális szüleim elszörnyedve kérdezték tőlem, hogy "mi ez a borzalmas szám"? Amikor már ötödször dobott be valaki pénzt e dalra, kíváncsiságból megnéztem a wurlitzert: a zenekart Led Zeppelinnek hívták, a dal pedig a Whole Lotta Love volt.    Egy év múva már Zep-rajongó voltam.   Miért volt alapbanda a Zep? A négy muzsikus a legjobb pillanatban lépett ki a rock színpadára. Akkor, amikor a blues kifulladni látszott, de a Zep agresszivitása pontosan megfelelt a kornak, amely hamarosan kiábrándult a virággyerekek szeretetkultuszából. Továbbépítette a gitárhősök világát, de alaposan újrafogalmazta azt. A Zep négy tagja tökéletesen kiegészítette egymást: volt egy virtuóz gitárosuk, Jimmy page. Egy karizmatikus fellépésü, egyéni hangú, káprázatos hangterjedelmű énekesük, Robert Plant, ai megjelenésével igazi férfias szexualitást árasztott. Volt egy  komoly, csendes, alapos basszusgitáros-orgonistájuk, John Paul Jones, akit semmi más nem érdekelt, csak az, hogy jól szóljon a zene. És egy bolondos dobosuk, John Bonham, aki önfejű játékával a Zep különös töredezettségét adta.    A Zep története új fejezetet nyitott a rockbusinessben is: ahogyan Peter Grant menedzser a névtelen zenekart el tudta adni Amerikában, gyakorlatilag egyetlen turnéval, az azóta is mintául szolgál a rock sikerkovácsainak. Ugyanakkor Grant élő példája annak, hogy a jó menedzser csupán az üzletet irányitja. Grant mindig hagyott időt védenceinek az elmélyült muzsikálásra, nem hajtotta a lemezek gyors befejezését, ritkította a fellépéseket is.  Így a Zep megjelenése mind lemezen, mind élőben "esemény" volt.   A Led Zeppelin teremtette meg a Woodstock utáni megakorcerteket. Hatalmas hangerő, óriási stadionok, többórás izzó zene.    A Led Zeppelin muzsikáját nevezték heavy rocknak, electric bluesnak, heavy metalnak. A Zep hatása felmérhetetlen a metalra: valószinű, hogy sem az AC/DC, sem a Van Halen, de még az Iron Maiden sem született volna meg a Zep nélkül. Két zenekar pedig - az Aerosmith és a  Kingdom Come - már a plagizálás fogalmát is kimeríti.   A Zep éppen a nagy szeretetkoncertek után tűnt fel: ők voltak azok, akik nem a tinilányok visítására pályáztak, hanem agresszivitást váltottak ki a közönségből.  Az utóbbi években meglepve tapasztaltam, hogy egyre több tizenéves érdeklődik nálunk is a Zep muzsikája iránt. Ezért nemcsak az én harmindas nemzedékemnek, hanem az ifjú rockereknek is szól ez a könyv.   Jimmy, Robert, John Paul, Bonzo  az erő legyen veletek!