EPILÓGUS.                                                                                                                                                      JIMMY PAGE, 1988: "Az  OUTRIDER-t többször meg kell hallgatni. A második oldal a lassú bluesokkal könnyebben befogadható, mint az első. Az első oldal össszetettebb. Ennek a hangvételére az a dal jellemző, amit Roberttel közösen játszunk. A hallgató csak többszöri hallgatás után döntheti el, hogy valóban jó zenét hallott-e.   Jason Bonham már a ngylemez felvételein is közreműködött, még azelőtt, hogy egyáltalán arra gondoltunk volna, hogy az Atlantic-évforulón összeálljunk. Amikor megállapodtunk arrók, hogy fellépünk, úgy éreztük, hogy az a helyes, ha Jason ül apja helyére a dobok mögé. Ő már szeretett volna a Live Aiden is velünk játszani, de akkor annyira kutyafuttában kellett színpadra lépnünk, hogy nem is gondoltunk rá. Robert és Jones is elfogadták őt. Valójában csak egyetlenegyszer próbáltunk tisztességesen, de minden gyorsan ment. A Madison Square Garden-beli beállás már csodálatosan szólt. Csak a tv-közvetítzés hangját ne szúrták volna el. Ez megbocsáthatatlan. Szerencsére ezt játék közben nem vettük észre. Nagyon bánt a dolog, mert az a 2oooo ember, aki élőben látta a bulit, annak nagyon tetszett, de valószínűleg nem volt ilyen élményben része a tv-nézőknek. Úgy látszik, ezek a 8o-as évekbeli Led Zeppelin-találkozók nem jönnek össze nekünk......        Roberttel rendszeres a kapcsolatunk. De nem felejtettük el Jonest sem. Ő Devonban él, egy kőhajításnyira tőlem. Csak nemrég tért vissza a zenei életbe. Nemrégiben újra Los Angelesben jártam. Ez a város annak idején összefüggött a Zep mítoszával. E látogatás úra felkavart. Angliában nyugodtan sétálhatok az utcán. Nagyon ritkán ismernek fel. Itt még mindig megrohannak. Nem szeretnék itt élni tartósan. Egyszer a Zeppelin-tagok adóügyi okokból egy évig nem tették be a lábukat Angliába és inkább szétszóródtak a világban. Ezt nem tenném meg még egyszer. Visszatart az is, hogy egy kicsit bonyolult lenne magammal cipelni lemezgyűjteményeme.    Ma is sok zenét hallgatok: akusztikus gitárzenét, klasszikus zenét, 5o-es évekbeli rock and rollt, ez valósággal megrészegít.    Turnémon szeretném egész pályafutásom keresztmetszetét előadni. Valószínüleg előbányászok néhány Yardbirds-dalt is. Ez lehetőséget adna arra is, hogymindenféle gitárstílust bemutathassak. Gondolkodom azon, hogy felelevenítsek néhány Led zeppelin-dalt is, kicsit áthangszerelve lehelek beléjük életet. Milyen meglepő lenne például belecsapni a Custard Pie-ba, aztán egy Firm-dalba és aztán valami teljesen újba.....  Már ajánlották, hogy az előzenekarom legyen a Kingdom Come. Nekem jobb ötletem van: elraboltatom a gitárosukat és akkor nekem nem is kell színre lépnek. Nemrégiben hallottam, hogy azt mondta: soha életében nem hallotta a Led Zeppelin muzsikáját. Valaki az Egyesült Államokban nő fel, rock and roll-gitárt tanul, és nem ismeri a Led Zeppelint! Ez igen! Lehet, hogy 2o évig bezárkózott egy szobába - de az összes Zep-lemezzel.......   Ha a turném véget ér, azonnal nekiálok új lemezem elkészítésének. Sokan azt hitték, hogy évekig nem csináltam semmit, pedig állandóan írtam. Amikor az OUTRIDER-t elkezdtem felvenni, óriási mennyiségű nyersanyag állt rendelkezésemre.    Olyan ember hírében állok - nem teljesen alaptalanul- , aki távol tartja magát az emberektől. Nem vagyok embergyűlölő, csak ritkán oldodom fel a beszélgetésekben. Én sokkal jobban tudok kommunikálni a gitárommal a világgal és mindazzal, ami körülöttem történik.  Vannak akusztikus gitáros napjaim, amikor jól érzem magam, nyugodt vagyok, és vannak elektromos gitáros napjaim, amikor a hangulatom kiszámíthatatlan......"