VISSZA! VISSZA! VISSZA!                                                                                                                               A Led Zeppelint pályafutása során minden koncerten háromszor-négyszer visszatapsolták. Pályafutásuk lezárása után is egyre fokozódott a sikítás, hogy játsszanak újra, annak ellenére, hogy Plant kivételével alig szállingóztak hírek a többiekről.  A közvélemény kérése először 1985-ben, július l3-án hallgattatott meg Philadelphiában és az egész világon. A Live Aid szuperkoncertjén, úgy hajnaltájban - Phil Collinsszal és Paul Martinezzel kiegészülve - megjelent a Zep!    A Led Zeppelin korábban nemigen játszott ilyen nagy jótékonysági koncerten. Nem tartoztak a politizáló zenekarok közé, se pró, se kontra. Ez az alkalom azonban mégis összehozta őket, és ebben nem kis része volt a Live Aid egyik főszereplőjének Phil Collinsnak, aki szoros munkakapcsolatban állt Planttel. Robert éppen Amerikában turnézott, és sikerült rábeszélni őt is, társait is, hogy összeugorjanak egy félórás előadásra. Az éjszaka egyik meglepetését okozták, amikor belecsaptak a Rock and Roll-ba. És biztosan sokmillióan töröltek ki lopva egy könnyet a szemükből, amikor Jimmy Page felvette tűzpiros kétnyakú gitárját, mert tudták, hogy a Stairway To Heaven következik. És nem hiszem, hogy abban a forró légkörben, abban az egyetemes örömben, a "8o-as évek Woodstockjában" bárkinek is feltűnt volna, hogy Plant korántsem énekel olyan szépen, mint szokott és hogy az egész - ezt ők maguk mondták! - pocsékul szólt. Valószínűleg a rendkívűl igényes muzsikusok, ha ez egy korábbi koncertjükön történt volna, szégyenükben a föld alá bújtak volna.  Így azonban a közönség még hónapokig emlegette a Zep második eljövetelét, de minden bizonnyal az itteni teljesítmény is hozzájárult ahhoz, hogy a Led Zeppelin összeállásáról szóló híreket sürgősen megcáfolták.  De a hírek csak tartották magukat, és különösen 1987-ben erősödtek fel. A legjobban értesült szakértők már azt is tudni vélték, hogy Bonzo egykori barátja, Cozy Powell otthagyja az ELP sikeres trióját, hogy csatlakozzon Page-ékhez. Már arról is beszámoltak a sajtóban, hogy ez a négyes már New Yorkban dolgozik egy új nagylemezen, ami az év végén meg is jelenik. A Zep-hatás oly erős volt, hogy még a rockszaklapnak egyáltalán nem nevezhető angol Marxism Today című lap is róluk írt cikket. Andrew Goodwin felhívta a figyelmet arra, hogy a Frankie Goes To Hollywood című banda a samplertechnikával "kikeverte" magának Bonzo legendás dobhangját, hogy a Bestie Boys "ellopta" a When The Levee Breaks teljes bevezetését. Ugyancsak a cikkben olvashatjuk, hogy Zep-dalok egész sorát tették a fiatal bandák közkinccsé: a Minimal Compact az Immigrant Song-ot, a Vicious Rumours a Whole Lotta Love-ot, a New City Rockers pedig a Black Dog-ot dolgozta át a "modern kor követelményeihez". A hírhedt Johnny Rotten pedig a Communication Breakdown-t - mint a szerinte első punkdalt - felvette új bandája, a Public Image Limited bemutatkozó albumára. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy Frank Zappa turnéján feldolgozta a Starway To Heaven-t és Carlos Santana 1987-es körútján az egyik ráadásként a Whole Lotta love-val lepte meg rajongóit. Az ausztrál Crowded House pedig a Dancing Days-t tűzte élő műsorára.   Az összeállásról szóló hírek végül kacsának bizonyultak, Cozy Powell pedig a Black Sabbath-nál kötött ki.   1988. május l4-én azonban egy évforduló újra színpadra szólította a Led Zeppelint. ezen a napon tartották Nem Yorkban, a Madison Square Gardenben - a THE SONG REMAINS THE SAME helyszínén! - az Atlantic cég fennállásának 4o évfordulójára rendezett koncertet.  A piros-zöld, forgószeles emblémás céget 1948-ban alapította egy török diplomata fia, Ahmet Ertegun, aki kezdetben a jazz és a rhythm and blues támogatását tűzte ki célul. A 6o-as években a  cég a popban és a rockban is fantáziát látott, és legnagyobb sikereit éppen az évtizedfordulón aratta több hippizenekar, acid-rock banda és természetesen a Led Zeppelin felkarolásával. Bár napjainkban is vannak az Atlanticnak sztárjai - például az INXS - ez volt a legfényesebb korszak. 1969-ben Ertegunék rocktörténelmet írtak azzal, hogy ők adták ki a woodstocki fesztiválról készült két válogatást. A májusi ünnepre Ahmet Ergetun és társai elhívtak szinte mindenkit, aki valaha nagy sikereket hozott a forgószélnek. Itt volt Roberta Flack, Phil Collins - először egyedül, aztán a Genesisszel - ott volt Carla és Rufus Thomas, a funky ősei, itt volt Sam Moore, akinek egykori partnere, Dave Prater alig két hónappal korábban halt meg, Wilson Pickett, a nagy soulénekes, aztán eljött Emerson új triójával /Berry és Palmer/, a Yes, a Bee Gees, újra összeszedték Crosby-ékat, sikerült kicsalogatni rejtekhelyeikről az Iron Butterfly tagjait - azonnal bejelentették, hogy új lemezt készítenek - Bob Geldof is tiszteletét tette, és eljött Robert Plant, új zenekarával. Ekkor már átforrósodott a levegő.... Aztán a koncert vége felé egyszer csak egy rég nem hallott bevezetés váltott ki hisztérikus rohamot a közönségből: a Kashmir szólalt meg!     És újra eljött a Zep és a dob mögött újra Bonham ült!  És ez nem rossz tréfa volt, mint amit egy amerikai magánrádió ötlött ki, amikor reklámot csinált egy livestocki fesztiválnak az "élő" Bonzóval: apja egykori szerelését az ifjú Bonham vette kezelésbe. Lehet, hogy egy napon rá is érvényes lesz, amit apjáról mondott Jimi Hendrix: "Úgy játszik nagydobján, mintha kasztanyetta lenne."  Attól kezdve, hogy Page-ék megjelentek, már senki sem volt érdekes: a fotósok világsztárokat löktek fel, hogy közelebb kerüljenek a régi kedvencekhez. Egy nő a félórás koncert alatt végig sikított: "Page, Page!" És újra megszólalt a Rock and Roll, a Starway To Heaven és a Black Dog. Amikor másnap az amerikai tv-állomások illusztrálni akarták a koncertet tíz másodpercben, akkor kivétel nélkül a Starway utolsó akkordait játszották be.    "Történelmi pillanatot éltünk át", mondta a neves amerikai muzsikus Dan Akroyd a koncert után. "Csodálatos, felszabadult érzés volt játszani, még a lábunk is remegett, mielőtt színpadra léptünk" - mondta később egy tv-interjúban Jimmy page.       És a folytatás?       Nem lesz folytatás. A Led Zeppelin megismételhetetlen legenda, azok számára is, akik ezt a legendát megalkották. Ne várjunk újabb Zep-turnékat, se újabb lemezeket - és ez így szép. Önállóan még az Aranyhangú, Aranyhajú Robert, Arthur király földi helytartója, a Macskaszemű Alimista Jimmy, aki saját nevét Pajdzsnak ejti és a Rókaképű, Remeteéletű Jones is sokat tehet a rockért. De ha a halhatatlan hard-rock zenekart akarjuk hallani, tegyük fel a ma már örök értékű albumokat, először azt, amelyiknek borítóján egy nagy, szürke, égő Zeppelin van, és amely úgy kezdődik, hogy ta-tam....                                   1988 őszén a Kerrang magazinban olvastam egy hirdetést, amelyet londoni 16-17 éves fiúk adtak fel: kemény, Led Zeppelin-szerű bandához keresünk...............