ZENEKÖZELBEN                                                                                                                                             Koncerten:  JIMMY PAGE:  "Az utcák zenéje visszatért oda, ahonnan jött. A mi zenénk a technológiai kor népzenéje. Így aztán a zenekar mindig csak annyira jó, mint a közönség."   ROBERT PLANT: "Ha a közönségről nem verődnek vissza a vibrálások, akkor én is képtelen vagyok rá. Nem tudom magamból kihozni a maximumot. Amikor színpadon vagyunk és meglátjuk a több ezer arcot, úgy érzem, elözönlenek bennünket. Ha elengedem a lelkemet, hogy szabad  legyen és nyitott, új dimenziókba jutok el, és a közönség ezt azonnal tükrözi. Azt hiszem, nagyrészt ennek köszönhető a zenekar sikere. Mi sohasem voltunk olyanok,akik kimentünk a színpadra, lejátszottuk a leszerződött időt, mint egy óramű, és aztán elhúztunk."    JOHN PAUL JONES:  "Nem unom a színpadi szereplést. Nem bánom, hogy háttérben vagyok. Nem szeretnék olyan frontemberként játszani, mint Jimmy. Én, mint basszusgitáros, ahelyett, hogy előtérbe tolnám magamat a hangszeremmel, inkább arra törekszem, hogy jó szilárd basszusalapot teremtsek."   JOHN BONHAM: "Én legszívesebben ordítanék, ha játszom. Néha felordítok, mint egy medve, hogy ezzel is lökést adjak magamnak. Azt szeretem, ha felléésünk olyan, mint egy mennydörgéssel és villámlással járó vihar."    JIMMY PAGE: "Azt hiszem, hogy ha olyan programunk lenne, amiből kiöltek minden érzelmet, amely annyira agyonpróbált és megrágott, hogy nincs is más lehetőség, mint minden este eljátszani pontosan hangról hangra, az csak stagnáláshoz vezetne. Mi mindig olyan szerkezetekben dolgoztunk, amelyekben mindig van egy-két elem, amelyből váratlanul ki lehet robbantani valami egészen mást, és nekünk is meglepetés, hogy mi alakul ki belőle. Ez a meglepetési elem ad lehetőséget, rendszerint a dalok közepén, hogy teljes szabadságot élvezzek a játékban."   JOHN BONHAM:  "Számunkra minden buli fontos. Ebben a szakmában lényegtelen, hogy ki milyen nagy: az ember nem engedheti meg magának, hogy önelégült legyen. Ha valaki felveszi ezt a pózt, halott. Velünk ez soha nem fordult elő." JIMMY PAGE: "Mi nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a közönség mindent kész befogadni, akármit játszunk, anélkül, hogy eleve csak a régi dalokért őrülnének meg. Nem kezdik hangosan követelni a Whole Lotta Love-ot, amikor még éppen csak a második számnál tartunk. tudják, hogyha háromórás koncertet  tartunk, akkor is eljátsszuk a Whole Lotta Love-ot, mert nem vált sterillé, és mi ugyanúgy élvezzük, még mindig, mint a közönség."     ROBERT PLANT: "Egy zenekar csupán egyetlen módon funkcionálhat: ha fellép arra a rohadt színpadra."                                                                                                                                                     A STÚDIÓBAN:     JOHN PAUL JONES: "Meggyőződésem, hogy ha abba kellene hagynunk a turnézást, még akkor is tudnánk lemezeket készíteni együtt, mert az embereknek e különleges kombinációjából szép dolgok jönnek ki. Elég sokfelé játszottam ahhoz, hogy megállapitsam: jelenleg nagyon kevés az olyan kombináció, ami müködik."      JIMMY PAGE:  "Amikor stúdióban vagyok, hiányzik az a kapcsolat, amely köztem és a közönség közt koncerten alakul ki. Csak néhány ember van, akik benéznek az ablakon. Ez  valójában nagyon lehangoló. A világ legnehezebb dolga izgalmat lehelni egy müanyagdarabba. Meg vagyok győződve arról, hogy mindenki jobban játszik színpadon, mint lemezen. Az ember bemegy a stúdióba, körülveszik mindenféle zsinórok, és hangberendezések, ehhez kell magát beprogramoznia. Ahogyan megyek a lépcsőn a stúdió felé, azt mondogatom magamnak, hogy most el fogom játszani életem legnagyobb szólóját - de ilyen körülmények között ez igen ritkán sikerül. A stúdiók légköre leginkább a kórházakéhoz hasonlít. Nekem rettenetesen rosszak az idegeim a stúdióban. Különösen akkor, amikor úgy érzem, hogy amit játszanom kellene, az normális körülmények között meghaladja a képességeimet."    JOHN BONHAM:   "Általában a legtöbb felvételt élőben készítjük el, amennyire csak lehet, és időnként az éneket is élő felvételről keverjük hozzá. Általában csak a különleges vokálokat, tamburint és egyéb ütőhangszereket, gitárszólókat játsszuk fel újra, utólag. Mi nem csináljuk azt, amit sok banda, hogy minden hangszert külön vesznek fel, mert így a dal hangulata útközben elveszik. Ha az instrumentális részt minél gyorsabban felvesszük, megőrződik a zene hirtelensége és energiája. Máskülönben az ember órákon át benn ül a stúdióban, órákon keresztül játssza újra és újra ugyanazt, és a dal előbb-utóbb érdektelennek fog hatni. Eddig a legtöbb nekifutás négy volt, de a jövőben valószínüleg inkább elsőre vagy másodikra veszünk fel mindent, mert az érzés jobban benne marad."