A SZENT HÁZA   -   A SZÍNES ZEP                                                                                                               JIMMY PAGE: "Nagyon boldoggá tett ez a lemez, mert pokolian sok minden van vanne. Nem olyan könnnyü, hogy az ember elsőre befogadja. Le kell ülni hozzá és hallgatni, és elgondolkodni egy-két dolgon. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy saját népszerűségpnk bűvöletében  éljünk. Ha egy szép napon a Beatles újra összeállna, akkor bennünket elfeletenének."       A Szent Háza a Mennyben van. Még magasabban, ahová a Lépcsőút vezet. Színes kövek vezetnek fel egészen addig a pontig, ahol az ég pirosát már nem lehet elválasztani a nap karimájától. ezeken a köveken, amelyeket mohák , régi korok kincseinek csillámai borítanak, csak az ártatlanok jutnak fel. Az ártatlan szőke, csigás hajú gyermekek, akik meztelenségpkben hordozzák büntetlenségüket. Testük az elkárhozottak gitárja, amely a Szent kezében felhangolva üdvösséggé válik.    És ha a Szent csupán egy rettenetes kényúr? Egy ezerfejű szörnyeteg, amely hajdanvolt csillogó palotájának romjaival még mindig az eget kísérti? Egy aljas véraszívó, amelynek emberáldozattal hódolnak azok, akiket megtévesztett azzal, hogy anapsugár nyálabjait várfalaiba szívta? Ki az a gyermek, aki csak hálála árán juthat el a Szent Házába? Vörös ég, kék ég, hidegtől dermedt kicsiny testek. Vigyázzatok, Nap kegyeltjei!       A   HOUSES OF HOLY   új korszak kezdete - nem csupán az album borítójának pazar színeivel kápráztat el, hanem a zene ezer színével is. Talán tudatosan választották a borító elkészítéséhez  Hipgnosist, azaz  Colin Elgie-t, a rock leghíresebb grafikusát. A lemezen  nincsen két egyforma stílusú, vagy egyforma hangulatú dal!      "Kaliforniai napfény, édes kalkuttai eső, honolului csillagragyogás - a dal ugyanaz marad."     ROBERT PLANT:  "Valahányszor a SONG REMAINS THE SAME-et énekelem, rájövök, hogy akármerre járok a világban, a dolgok mélyén mindennek megvan a közös gyökere, a közös nevezője. És ahogyan ez a közös nevező felszínre kerül, az dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz - a Led Zeppelin esetében is. Amikor ennek szövegét írtam, valaki fogta a ceruzámat."    A Zep e gondolatokat nem egy őszinte, kőkemény rockban közölte, hanem egy szinte követhetetlenül bonyolult ritmusú, akkord- és gitárfüzérekből álló dalban. Jimmy Page gitárjátéka olyan ebben a dalban, mint egy nagyon tömött szemű szőlőfürt, amelyben legbelül vannak a legillatosabb szemek.     A komponista Page remekel a következő dalban is:   RAIN SONG.  "Csak a szemeddel beszélj!" -énekli Plant, és némán, szerelmünkkel egymás tekintetét kutatva hallgathatjuk Page klasszikusba hajló pengetését, és Jones mellotron-futamait, amelyek egy teljes nagyzenekart szólaltatnak meg. Az akusztikus hangokat kicsit széttördeli a dal második részében a dob, de a szerelem nem csupán elandalodás.   Nem kevésbé szép az OVER THE HILLS AND FAR  AWAY - hasonlóan halkan és akusztikusan kezdődik a dal, de egy váratlan váltással a legvadabb dalok hangulata uralkodik el rajta- , Jones határozott basszusa, Plant sikoltásai furcsán összhangzanak Page akusztikus gitárjával, de aztán a középrészben az elektromos szóló mindent pótol. Page a dal végéhe7 még egy halk codát illeszt akusztikusával.   Az első oldal utolsó számát ma rapnek lehetne nevezni, a THE CRUNGE akkori fülnek szinte elviselhetetlen Plant "énekbeszédével", a monoton gitárakkordokkal, az erősitőrong-ló basszussal.     JIMMY PAGE: "A The Crunge teljesen spontánul alakult ki. Bonzo elkezdett játszani, Jones is beszállt, és én is csatlakoztam.Akkoriban táncolhatatlannak tűnt, pedig olyannak szántuk, mint a táncra kivállóan alkalmas James Brown-dalokat. Még arra is gondoltunk, hogy a birítójára ráírjuk a lépések kottáját, hogy segítsük a hallgatókat."     A második oldal nyitánya a DANCING DAYS közelít a korábbi stílushoz, de kevésbé sikerült dal.   A DYER MAKER viszont a lemez egyik nagy sikere lett: Led Zep-reggae, a jamaicai zene fél akkordjaival, Bonham bombázásával - Plant szerint a dalt  csak úgy "jókedvükből" vették fel, ez érezhető is, különösen Plant vidám "dadogásából".    no quarter:  Jones zongorája, orgonája, szintetizátora úgy szól, mintha kékes fényű, sötét erdőben bolyongana a hallgató. Amikor egy tiszta, súlys akkord megszólal a gitáron, felkapja a fejét, fényt vár, de a villanás csak néhány másodpercnyi. Acélba öltözött szelek, emberi lépteket betakaró hóvihar, a sors kutyái üvöltenek, a szerelem karonfogva sétál a halállal, miközbwn az ödög követi minden lépésüket - Plant hangja visszahangos kútból jön  Ő az ördög. Ez a lebegés a lemez remekműve.   A THE OCEAN zárja a lemezt, riffje az egyetlen, amely visszanyúl  Zep hagyományaihoz, a zenekar tagjai azonban ezt is elbohóckodják. A dal közepén, két kemény riff között kocsmai dünnyögésre emlékeztető lallalát adnak elő kórusban, Page befejező boogie-szólóját pedig végig subi-duba énekkel kísérik. Önmagukat, vagy az egész műfajt akarták parodizálni?    A HOUSES OF HOLY-t vegyesen fogadták. A  Sound úgy vélekedett, hogy a legjobb darabok a The Crunge és a Dyer Maker.  A Record Mirror szerint megérte a l4 hónapos szünet, mert a rockzene egyik legjobb albumát készítették el. A  dalok többszöri hallgatás után élvezhetők igazán, a komplex ritmusok és a különleges torzított hangok miatt.  "Hűvös, tiszta, kimért, titokzatos és gyönyörű. A Zep messzebb vitte a csoportos rockot, mint bárki már" - írta a Record Mirror.  Az NME korántsem volt ilyen lelkes: a lemez kapcsán a Zep mazochizmusáról beszélt. Jonest Zeppelin Szimfonikus Zenekarnak titulálta. Chris  Welch, a Melody Maker abszolút szaktekintélye  a sárga földig lehordja a bandát, ő egyedül a Song Remains The Same-et tartja említésre méltónak. Más kritikusok azt vetették a Zep szemére, hogy a melódiák új zenéjükben erősebbek, mint a ritmusok. A lemez legnagyobb sikerét az NSZK-ban érte el: itt már megjelenése előtt aranylemez lett.       A Zep tragédiája az volt, hogy nam akartak csupán jól eltalált riffjeikből és a nagy virgás szólókból, Plant dinamit hangjából élni, hamem új utakat is be akartak járni. És éppen ez a többet akarás vitte őket tévútra.....     A HOUSES OF HOLY után, miközben egyre-másra alakultak az ő nyomdokaikon járó bandák - Queen,  Ted  Nugent, Judas Priest, Van Halen, Rush, Kiss - épp a Zep nem lehetett többé a hard-rock úttörője. Hosszú évek kellettek, amíg a közönség igazán értékelni tudta a Zep késői muzsikájának finomságait és furcsaságait.