ZENEKÖZELBEN A ZEPPELIN II.                                                                                                                AZ ALKOTÁS:  JIMMY PAGE: "Engem egyetlen akkord  vagy riff inspirál, és akkor megnézem, mi lesz belőle, ha kiszínezem. Az egész úgy duzzad, mint egy mag. Nem vagyok született zenész. Átkozottul sokat kell gyakorolnom, hogy valami kisüljön abból, amit csinálok."                ROBERT PLANT: "Általában belülről érzem, hogy jó-e a zene és a szöveg összhangja. De az egésznek összhatása sokáig nem jön össze. Sokszor meg kell hallgatnom a kész dalt hozzá. Természetesen ebben nem segít, hogy túlságosan közel vagyok a zenéhez. Nekem magas, hogy a kritikusok hogyan tudnak első hallásra véleményt alkotni."                                                   JIMMY PAGE:  " Az elsőhárom nagylemezen én is hozzájárultam a szövegíráshoz. Aztán a Starway után megértettem, hogy Robert olyan szintre jutott el, hogy jobban teszem, ha a saját munkámra koncentrálok. Robert fantasztikusan jó szövegeket ír. A Ten Years Gone eredetileg instrumentális darabnak készült, volt benne bizonyos melankólia, és a szöveg teljesen ráérzett arra, amire én gondotam. Így mégis énekes dal lett belőle. Robert nagyon jól érzi az én zeném vibrálását, még ha néha vitatkozunk is. Biztos vagyok abban, hogy ha külön-külön megírnám a zenét és ő megírná a szöveget, a kettő találkoznék."                                                                            ROBERT PLANT: "Rengeteg időt töltök el azzal, hogy tökéletesítsem azokat a szövegeket, amelyeket a legjobban szeretek, egyszer szeretném őket egy gyönyörűen díszített könyvben látni."                                                                                                                                                                A HANGSZEREK:                                                                                                                                        JOHN BONHAM: "Amikor elkezdtem dobolni, a korai soullemezek hatottak rám a legjobban. Szerettem ezt a hangot, azt az érzést, ami belőlük áradt. Mindig szerettem a nagy és erőteljes dobokat. A cintányérokat soha nem használtam túl sokat. Leginkább akkor csapok beléjük, amikor szólóba kezdek, vagy a végére érek.   Kezdetben állandóan összetörtem a dobokat.Később megtanultam, hogyan kell hangosan játszani úgy, hogy ne verjem szét őket. Könnyedség kellett hozzá. Soha nem vettem dobleckéket. Kezdetben érdekelt a zene, kottát is tudtam olvasni. Klassznak tartom, hogyha valaki le is tudja írni a zenét.   Azt gondolom, hogy az érzés  sokkal fontosabb a technikánál. Ha valaki csak arra figyel, hogy milyen a technikája, akkor elvész belőle az eredetiség."                                                                                                           JOHN PAUL JONES:  "Legnagyobb szerelmem valójában mindig az orgona volt, de sessionzenészként könnyebb volt basszusgitárt magammal hordozni, mint Hammond-orgonát. Azokban az időkben nem volt  szobámba más, mint egy gitár, egy Hammond-orgona, egy asztal, és egy ágy."                                                                                                                                ROBERT PLANT: "Az ember kilép egy légkondicionált repülőgépből a fullasztő hőségbe. Aztán be a légkondicionált szállodába. Ez agyon tönkreteszi a hangot, különösen olyan száraz helyeken, mint Arizona és Texas. Texasban csomók keletkeztek a hangszálaimon. Ezzel minden énekesnek meg kell birkóznia. Nem lehet úgy kimenni a színpadra, hogy oké, fiúk, akkor ma más hangnemben játszunk.    Nem tudom, hogy a hangom hogy bírja, különösen a hosszú amerikai turnékon a repülést és az állandóan változó körülményeket. Lehet, hogy vasszervezetem van. Néha rekedten ébredek, és akkor a legjobb módszer a citrom és a méz."                                                                                                                                                              JIMMY PAGE: "Az első említésre méltó hangszerem egy Stratocaster volt. Aztán volt egy Graziosóm. Aztán lett egy Fender Stratocasterem. Öt évig használtam ezt, a cég szabadalmaztatott pick-upjeivel. Ezzel játszottam a  Crusedersben. Aztán lett egy Les Paul Customom, amely egészen addig müködött, amíg az Egyesült Államokban, másfél év Zep után meg nem fújták.   Amikor sessionzenéket játszottam, egyszer hegedüvonóval játszottam a húrokon. Ezt ma már védjegyemnek tartják, holott nem az én ötletem vlt. Rendkívüli muzikalitást ad a gitárnak: egyszerre szólal meg rajta egy nagyzenekar, csellók, hegedűk - őrjítően jó! Az egyetlen hátulütője, hogy a gitárnak lapos a teste, míg a hegedűé gömbölyű és ez korlátokat szab a muzsikának."