BEFELÉ A KIJÁRATON                                                                                                                               Barna csomagolópapír, rajta név és cím. Alatta egy barna filmkép. Egy bárban, rossz arcú csapos, álmatag rosszlány és egy Borsalino-kalapos gengszter. Háttal az ajtónak - rossz jel. A férfi öngyújtóval egy névkártyát készül elégetni - ez a perdöntő bizonyíték. Szanaszét heverő székek, üvegek. Egy mások lány a zenegépet támasztja. Boáját hanyagul a masinára csapja, de a blazírt gengsztert nem érdekli. A falra tüzött képek között számtalan kis cetli, cím, számla. A fickó valamennyit el akarja égetni. Dermesztő a mozdulatlanság, a csikkek egyre szaporodnak - hamarosan belépnek más gengszterek és hősünket szitává lövik.    Talán sorsszerű volt, hogy a Led Zeppelin utolsó albumát ott készítette, ahol első sikereit aratta: Svédországban. Az ABBA bocsátotta rendelkezésükre a stúdiót l978 végén - így született meg több mint kétéves szünet után a várva várt album, az IN THROUGH THE OUTDOOR.    A Zep a hallgatás évei után tele volt energiával, és rég nem hallott kedvvel dolgozott a lemezen. A korong hét felvétele nem biztos, hogy első hallásra tetszik, de minél többet hallgatja az ember, annál jobban felfedezi finomságait.  Az IN THE EVENING nagy szimfonikus szentetizátornyitány után lesz kemény dal. Page nagyob kidolgozott szólót ad elő, és a végén  néhány halk akkordfüzérre is van ereje. A SOUTH BOUND SAUREZ-ben Jones  zongorája adja az alapot egy száguldó dalhoz.  A FOOL IN THE RAIN spanyol-mexikói motívumra épül - a középrésze, amelyben latin ütők és rendőrsípok is megszólalnak, hangulatában a La Bamba című dalra emlékeztet. John Paul Jones szintetizátorba kötött basszusszólóval örvendezteti meg a rajongókat. Plant utánozza is néha a fejhangú mexikói énekeseket. Az oldal legvidámabb dala a Hot Dog - valódi rockabilly-kocsmadal. Plant hangsúlyai a korai Elvist idézik, Jones játssza el a félszemű zongorista szerepét, Page gitárjával "végigkacagja" a dalt.   CAROUSELAMBRA - ezzel a lo és fél perces dallal kezdődik a második oldal.  Az alapot végig a szintetizátorok adják, amelyek igazi karneváli hangulatot varázsolnak a dalba - a forgatag még Plantet is elnyomja, csak Bonham ősereje tud velük versenyezni. egyes jonesi futamok a szimfonikus rock kategóriájába tartoznak. Page csak nagy súlyos akkordokkal tud ebbe a hangorgiába beleszólni. Plantnek is inkább csak mélyről jövő sóhajok jutnak, sajnos ezúttal ő sem tudja drámaivá tenni a zenét. Tipikus példája ez annak, hogy a Zepet időnként saját hangzási gigantizmusa nyomja agyon. Bár a szimfonikus hangzás folytatódik az ALL MY LOVE-ban, ez a dal sokkal jobb - a Tangerine kistestvére Jimmy Page érzékeny gitárcsípéseivel, Plant is jobban kiszabadul a szintetizátorok fojtásából. Jones barokkos "angolkürtös" zenét komponál a dal közepére, a versszakokat pedig vonóskar kíséri. A dalszerkezet, a refrén megemelése ugyan kicsit popos, de azért mégis nagyon szép.    A Led Zeppelin pályafutásának utolsó dala egy gyönyörű blues, az I'm Gonna Crawl - furcsak szimfonikus nyitánnyal kezdődik, de csakhamar átvált l2-esre.  A lassú, lebontott akkordok mögött szól ugyan a nagyzenekar, de a gitár és Plant erőteljes éneke egyre jobban érvényesül: a lemez kapcsán elég sokat bírálták Plantet azért, mert állítólag csak  "nyögdécsel". Itt úgy feszíti szét a levegőt rekedtes  hangjával, ahogyan legszebb napjaiban. Jimmy Page szívből jövő, laza csuklójú szólót ad elő. Hol feszült a gitárhang, hol éppen csak feljajdul. Robert a dal végén mintha ki akarná ordítani magából minden baját, minden balsorsát. Hatalmas Zep-pillanattá alakulnak az utolsó hangok.  Blöff! - kiáltotta a kegyetlen kritika erre a lemezre. Válságba jutott a zenekar, és ezért már mindent kitalálnak, hogy megpróbálják megukat eladni - mondták mások. Plant már nem tud énekelni, Bonham szétveri a lemezen még azt is, ami jó, Jones belefullad a billentyűibe - hangzottak a további bírálatok. A kritika mellébeszélt -  nem a zenével volt bajuk, hanem sokkal inkább azzal, hogy a  Led Zeppelint elkönyvelték a "dinoszauruszok" között, akiktől a kritikusok - a punk és az új hullám kellős közepén - azt sem fogadták volna el, ha a korai muzsikájukat játszották volna, de azt sem, hogyha maguk is újhullámossá váltak volna. Ha a bandának maradt volna ideje, talán egy letisztult hard-rock lemez következett volna. Olyan, amely újra utat mutathatott volna a műfaj egyre szaporodó, és sajnos egyre jobban elsekélyesedő táborának