SZÍNPADON A LED ZEPPELIN  1.RÉSZ                                                                                                   A Led Zeppelin az első, l968.  őszi koncertektől az l98o-as utolsó turnéig valósággal átírta a rockszínpadok történetét. Nem csupán megdönthetetlennek hitt rekordok dőltek meg jöttükre, hanem átértelmezték a rock-show fogalmát is.    Nehéz lenne felállítani rangsort a Zep legnagyobb bulijairól. Néhány kiemelkedő fellépésre emlékezünk a következő sorokban.    l969. július l3-án a newporti jazzfesztivál vendégei voltak, többek között B.B. King, a Jethro Tull és Jonny Winter társaságában. l969. októberében már a Carnagie Hall látta őket vendégül, 197o. január 9-én - Jimmy Page születésnapján - a londoni Royal Albert Hallban szerepeltek. Az 197o. június 28-i somerseti, Septon melletti koncert már a nagy szabadtéri fellépésekhez tartozik. Július 9-én hallotta őket először Nyugat-Berlin, ahol később pályájuk utolsó koncertjét tartották.     197o decemberében japáni turnéjuk során felléptek Hirosimában is, és a bevételt felajánlották az atomtámadás áldozatainak. 197l. március-április a kis kluboké, a tánctermeké volt. Ekkor, egy belfasti koncerten hangzott el először a  Starway To Heaven élőben. A koncert előtt Bonzo kis híján eltévedt, és pont abban a negyedben kötött ki, ahol a leggyakrabban voltak lövöldözések és robbantások. Jimmy Page így nyilatkozott e turnéról: "A nagy koncerteken a közönséget csak egy pontnak látjuk a látóhatár szélén. Olyan érzés, mintha az ember egy fordított teleszkópot nézne.  A klubokban elég közel vannak ahhoz, hogy lássuk az arcukat, felfogjuk a reagálásukat."    Májusban Olaszországban, a Vigorelli-sportcsarnokban léptek fel, l2ooo néző előtt. A koncerten hatalmas verekedés tört ki, a rendőrség gumibottal és könnygázzal támadt a rajongókra, tönkretették a berendezést, a szerelést, a Zep holmijának egy részét ellopták. "Mintha Vietnamban lettünk volna" - mondta Robert.     Novemberben a londoni Empire Pool-beli két koncertre már olyan rohamot indítottak a hívek, hogy mindenki csak öt jegyet vásárolhatott.   1972 márciusában Ausztráliába és Új-Zélandra látogat a zenekar.  Sidneyben 26ooo  néző várja őket. Aucklandben a helyi vasút külön Led Zeppelin-expresszt indít.   Június 2l-én Denverben koncerteknek. A Pillow című lap így írt Robert Plant teljesítményéről: "Hangja a baritontól egészen a szopránig terjed. Teste olyan volt, mint egy hatalmas rázógép, emberi földrengés - ütés, fény, energia."    Október végén Montreux-ben, Claude Nobs, a híres menedzser "várában" babonázták meg a híveket. 'A Zeppelinben iszonyatos erő van. Tagjai érettek lettek, és ennek köszönhetően koncertjeik időnként váratlan fordulatot vesznek. Egy bólintás, egy kacsintás, egy dobpergés, vagy egy húrdörzsölés elég ahhoz, hogy a Zeppelin a feje tetejére állítson egy dalt és teljesen bváratlan dolgok jöjjenek ki belőle. Ki hinné például, hogy a Whole Lotta Love befejeződhet úgy, mint a Heartbreak Hotel?    Nobs úgy konferálta be a Led Zeppelint, mint a világ legnagyobb rock and roll-zenekarát. És ők ezen a estén megvédték címüket.    Könnyű megmagyarázni, hogy a Zeppelin miért annyira jó. Ők voltak az első heavy-banda, és mint nagy újítók, ,ki tudtak a kiszámított zenéből is lépni, úgy, hogy nem veszítették el identitásukat. Utánzóik éppen e téren vallanak kudarcot.    A zenekar útját mindenekelőtt Jimmy Page ujjai egyengetik. Az ő tehetségét lehetetlen túlbecsülni. Törékeny alakja balettot jár a színpadon, miközben elképzelhetetlen hangokat csal ki Gibsonjából. Az egyszerű riffek könnyedén jönnek, a gyors szólók önmagukban is izgalmasak és nincsen bennük fölösleges bravúroskodás. Plant őserejű táncos, kiáltóan szexi, a színpadi énekesek felsőbbrendűségi komplexusával. Hangja állja  a versenyt mozgékonyságával és szinte hihetetlen, hogy egy-egy koncert végén nem esik össze. A Zeppelin ritmusszekciója olyan erődítmény, amelyen hajlamosak vagyunk keresztülnézni. John Paul Jones - az ismeretlen Zep - sokkal több, mint egy basszusgitáros. Legalább három billantyűs hangszeren játszik és várható, hogy hamarosan áttér a szintetizátorokra is.   John Bonham ugyancsak lenyűgöző dobos, aki a legkeményebb muzsikát is bírja erővelo."  így írt Chris Charlesworth a Melody Makerben.  Néhány héttel később már Anglia tapsolhatott nekik. Newcastle-i koncertjüket  így örökített meg az MM:    'Amikor olyan csodákat látunk, mint Page, Bonham, Plant és Jones, akkor megérezzük, hogy bizonyos jelzőket könnyen osztogatnak másoknak. Aligha lehet másokat olyan  ragyogónak, olyan szédítőnek nevezni, mint a Zepet. Page, Bonhat, Plant és Jones - mindegyik arra teremtetett, hogy rock and  rollt játsszon. Nem szükséges nekik stílust felvenniük, nem kell nekik manierizmus, nem kellenek nekik trükkök, ők annak mesterei, amit életcéljuknak választottak - az pedig a színpadi zenélés.  Ez  a játék megdöbbentő. Hihetetlenül pontos. Viharos. titáni. Csodálatosan érzelmekkel teli. Őrültül kimerítő hallgatni. Mindaz, amire gitárok, dobok és erősítők épesek. Hangos, kedves, ravasz és átkozottul forró. Lehet három órán keresztül csak ülni, csak nézni, vagy  behunyni szemünket. Mindegyik csipán menekülési eszköz számunkra. A Zep elég átható ahhoz, hogy kibombázzon minden mást az agyunkból, hogy elménknek csupán élvező sejtjeit kímélje meg - hogy semmi más ne avatkozzon közbe. Ez a rock and roll. Nincs shükség összehasonlításokra. Nincs szükség arra, hogy azt mpondjuk: Page jobb, mint bárki más. Page gitározik, Bonham dobol, Jones basszusozik, és orgonál, Plant énekel. És mindezt nagyon jól teszik.