A rhythm and blues Angliában az 5o-es évek végétől kezdett hódítani: ekkor jöttek át Amerikából a műfaj legjobb fekete előadói: Muddy  Waters, Big Bill Broonzy, Skip James, II. Sonny Boy Williamson. Muzsikájuk megihlette a fiatal brit muzsikusokat, és miközben a világban a Beatles volt a sláger, egymás után alakultak meg a jobbnál jobb rhythm and blues bandák: a többségében Alexis Korner tanítványaiból álló Rolling Stones, az Animals, a birminghami Spencer Davis Group, a belfasti Them, és két londoni banda: a Pretty Things és a Yardbirds.   A Yardbirdsben l963-ban Keith Relf énekelt és szájharmonikázott. /Mellesleg asztmában szenvedett.../ Paul Samwell-Smith, a banda esze, basszusozott, Jim McCarthy dobolt, Antoni Topham és Chris Dreja gitározott. Topham asztalára nem hullott sok dicsőség: 63 októberében inkább az egyetemet választotta és helyére egy l8 éves fiú, Eric Clapton került Manchesterből.    A zenekar szerencséjére éppen megüresedett a Crawdaddy-klub Richmondban, ahol korábban a Stones muzsikált. Ugyancsak szerencse, hogy az éppen Angliában turnézó Sonny Boy Williamson őket választotta egy felvételhez kísérőzenekarnak. Egy évvel később már elkészült saját albumuk, a FIVE LIVE YARDBIRDS, a Marquee-klubbeli felvétel. Ezen az albumon olyan híres dalok szerepelnek, mint Chuck Berry Too Much Monkey Business-e, az I.Sonny Boy Good morning Little  Schoolgirl-je, vagy a Five Long Years. Ez még kevés volt az üdvösséghez, de Giorgio Gomelsky menedzser egy évvel később egy dallamos popdallal, a For Your Love-val felvitte őket a toplista 3. helyére. Claptonnak nem tetszett az irányváltás, és John Mayallhoz csatlakozott. Ekkormerült fel először Jimmy Page neve a bandánál, miután a For Your Love-ban ő is játszott sessionzenészként.     JIMMY PAGE: "Mindjárt Eric távozásakor hívtak, de elutasítottam, mert nem tetszett, ahogyan ezt be akarták nekem adni. A menedzserük azt mondta: Eric szabadságra ment. Ha nem ismertem volna Ericet, és nem szerettem volna őt, talán  elfogadtam volna. De semmiképpen nem akartam, hogy Eric azt higgye: a háta mögött csinálok valamit."    Page azért annyira nem sértődött meg, hogy ne ajánljon maga helyett egy remek Surreyből származó gitárost, Jeff Beck-et. Ebben a felállásban vették fel az együttes legsikeresebb lemezét, a SHAPE OF THINGS-et, és legszebb dalát, a gregorián alapú Still I'am Sad-et. Ebbe már belekerültek progresszív hangok és némi őspszichedelia is. Beck korántsem volt olyan purista, mint Clapton. A banda l966 januárjában a San Remó-i dalfesztiválon is fellépett. Hamarosan azonban újabb változások következtek be a Yardbirds felállásában.    JIMMY PAGE: " Egyik este egy diákklubban játszottak. Keith Relf istentelenül be volt rúgva. A színpadon hempergett, dobálta a mikrofont, összevissza fújta a szájharmonikát, és értelmetlen szövegeket zagyvált. Becsmérelte a közönséget és kis híján belezuhant a dobba. Én is jót nevettem rajta, akárcsak hárman a zenekarból. Paul Samwell-Smith azonban kitört és közölte:  "Nem bírom tovább! Itthagyom a zenekart!" Paul mindig a zenei precizitás híve volt, és ez volt az utolsó csepp a pohárban...       ...mintegy kétórás próba után léptünk fel a Marquee-ban és miután elkezdtem játszani, már minden rendben volt."     Jimmy tehát basszusgitáros lett. Az új banda legnagyobb sikere a Happenings lo Years Ago és a Train Kept A Rolling volt. Ez utóbbit játssza a banda - éppen a Marquee-ben - Antonioni Nagyítás című filmjében. A jelenetben ott láthatjuk a hamiskásan mosolygó Page-t a színpad jobb oldalán.    JIMMY PAGE: "Előbb visszatértem a szólógitárhoz, mint gondoltam. San Franciscóban léptünk fel, de előtte Jeff rosszul lett és át kellett vennem a gitárt. Chris Dreja basszusozott. Idegtépő volt, mert a Yardbrids a legjobb koncertbandának számított, és nem voltam igazán felkészülve a szólózásra. De végül sikerült, olyannyira, hogy amikor Jeff felépült, attól kezdve ketten szólóztunk."   PETER GRANT: " 1966-ban kezdtem menedzselni a Yardbirdsöt. Nem voltak nagy slágereik, de Angliában nagy nevük volt a klubokban, Amerikában pedig az underground muzsikusok között. Ahelyett, hogy megpróbáltam volna őket a listára befuttatni, rájöttem, hogy van másfajta piac is. A Yardbirds lett az első brit  banda, amely leköthetett koncertet a San Franciscó-i Fillmore-ban."    Látszólag minden rendben volt, de hamarosan a Yardbirdsben is érvényesült a két dudás nem fér el........elve. Page ugyan azt állitja, hogy Beck fokozatosan távolodott el a zenekartól, megbízhatatlansága, pontatlansága, labilis idegei miatt, de bizonyosra vehető, hogy a  két óriási tehetség nem tudta egymást elviselni. Beck l967 végén otthagyta a bandát és Jimmyre hárult az a hálátlan feladat, hogy megpróbálja a széthullófélben lévő Yardbirdsöt életben tartani.   Nem sikerült: Relf és McCarthy gyökeresen más muzsikát akartak játszani és Page is unta már, hogy minden felvételüket nyersen készítették el, a hangmérnökre bízva a végső megszólalást. Egy koncertlemez adta meg a kegyelemdöfést, mert Mickie Most kiadta az albumot, annak ellenére, hogy korábban megállapodott a zenekarral: csak akkor adják ki, ha a felvétel minősége megfelelő.    JIMMY PAGE: "Dühített, hogy képtelenek vagyunk ebben a felállásban saját albumot elkészíteni. A bulikat a többiek, különösen Keith, nem vették komolyan. Lerészegedtek előtte, rosszkor léptek be. Mindha a zenekar szégyellte volna saját nevét. Pedig valamikor nagy zenekar volt."  l968. juliusában lépett fel utoljára a Yardbirds, Lutonban. Keith Relf és Jim McCarthy a Renaissance vezetői lettek, progresszív rockot elegyítettek komolyzenei hangokkal. Relf azonban innen is távozott, a Medicine Headbe, majd az Armageddonba. l977-ben hunyt el - agyonütötte az áram. McCarthy a Shoot, majd az Illusion nevű bandkban dobolt. Paul Samwell-Smith producer lett, Chris Dreja pedig fotós. Csak l983-ban állt össze Samwell-Smith, Dreja és McCarthy: előbb Yardbirds néven, majd pedig Box of Frogsként muzsikáltak újra.    JIMMY PAGE:  "A mai napig sok legenda kering a Yardbirds körül és ezt csodálatosnak tartom. Van, aki azt mondja, hogy ha az együttes együtt marad, minden idők legnagyobb bandája lehetett volna. Én is azt hiszem, ha együtt tudtunk volna maradni - ez tényleg bekövetkezett volna...."