A MÚLT ÁRNYÁKÁBAN 1.RÉSZ                                                                                                                    Jimmy Page 1988-ban végül újra életre hívta a led Zeppelint. De nem egészen úgy, ahogyan azt a hívek remélték: nem a tagjait hívta össze újra, a szellemét sikerült feltámasztania. Fekete alapú eszköztelen borító: rajta Jimmy Page híres Les Paul-jával, kissé őszülve, kissé gyűröttebb arccal, de szemeiben ugyanaz a hamiskás mosoly - ez az OUTRIDER. Aztán feltesszük a lemezt és eláll a lélegzetünk: egy rég nem hallott pazar riff, kemény dobleütés - hiszen ez a Led Zeppelin!    Majdnem, hiszen ott van Jimmy, aki a hányattatás évei alatt sem felejtett el gitározni. Mi több, az évek során stílusa még kifinomultabb lett, már nem lehet azzal vádolni, hogy "rácsavarodik" húrjaira, de riffjei ugyanúgy ülnek, keze ugyanolyan biztos, mint régen. Dalíróként is ugyanaz az energia feszíti, mint húsz évvel korábban. Jimmy Page valóban húszéves maradt!  És itt van Bonham is! Nem, nem rossz tréfa. Jason Bonham, akit szerencsétlen sorsú apja már gyerekkorában a dobok szeretetére nevelt. A fiú ugyan hivatalosan a Virginia Woolf együttes tagja, de nem studott ellenállni Page hívásának. A fiú nem csupán masszív alkatával emlékeztetett Bonzóra, hanem eltanulta tőle a kemény ütéseket is. Ha sok ilyen lemezt készít, talán egy napon nem apja tudását fogják számon kérni a "kis kövértől".  Jason Bonham mellett Page-nak egy másik nagyszerű dobos is segít: Barriemore Barlow, a Jethro tull és Yngwie J. Malmsteen egykori ütőse. A  basszusgitárosok Felix Krish, Durban Laverde és Tony Franklin. Az énekesek külön klasszist képviselnek. A legnagyobb meglepetés John Miles: amikor meghallottam a hangját az első számban, azt hittem, hogy Robert Plantet hallom, úgy, ahogyan a Good Times, Bad Times-ot kezdte! Ő énekli a Wanna Make Love-ot is, és plantesebb, mint maga az Aranyfürtű Robert, aki szintén eljött, hogy elénekeljen egy dalt: a The Only One-t. Igazi 6o-as évekbeli feltámadás a második oldal, mivel itt az énekes nem más, mint Chris Farlowe!  Ma már kevesen emlékeznek a Colosseum, az Atomic Rooster, a Thunderbirds öles termetű nagy "üvöltőjére", aki nemcsak mély, öblös hangjával, hanem a skatstílus rockosításával is fogalommá vált. Igazi csemege a Prison Blues, amely megtanítja a mai tejfelesszájúaknak, milyen is az igazi blues. Angol lemezen ilyen csodálatos l2-es talán a nagy évek óta nem hangzott  fel!   Persze nagyon szépek Jimmy instrumentális számai is, amelyeknek inkább hangulatuk van és nem annyira nagy bravúrdarabok. A legnagyobb szólóját éppen a Prison Blues-ban adja elő.  A záróakkord egy melodikus himnusz, a Blues Anthem, amelyből a zene végtelen szeretete árad.                  Az OUTRIDER ereje abban van, hogy Jimmy nem hódol be az új divatoknak - gitárszintetizátort is csak a nagyzenekari hatás kedvéért használ elvétve - bízik a régi, kipróbált hangszerek erejében. Ezek ősziteségét semmilyen technológia nem tudja pótolni.    Jimmy Page a lemez megjelenésekor az angol Music Boxban elmondta, hogy nagyon megviselte őt annak idején a Firm kudarca. A sikertelenség okát elsősorban abban látta, hogy nem tudták maguk sem ldönteni: egyszeri próbálkozásra, örömzenélésre jöjjenek össze, vagy  pedig dolgozzanak ki önálló zenei programot. Színrelépésének időpontját azzal indokolta, hogy a hard-rock továbbra is igen népszerű, és egyre többen próbálnak abból megélni, amit annak idején a Led Zeppelin indított el. Ez volt tehát a kellő pillanat, amikor színre kellett lépnie.                                  Az OUTRIDER-ről a New Musical Express kritikája ezt írta: "Kár lenne ironizálni azon, hogy Jimmy Page nem élte túl a rocklegendát, amely a Zeppelinhez kötötte. Az Outriderben a legenda újra fellángol, teljes fényében. Jimmy megmutatja, hogyan kell egy szólóalbumot felépíteni: égéssel, őszinteséggel és annak ismeretével, amit a legjobban tud. Ez a lemez Jimmy Page legjava."                                                                                                                                  Így irt Jimmy önálló munkájáról a francia Libération: "Arra lehetett számítani, hogy Jimmy Page egyszer s mindenkorra felveszi a keszgtyűt a tengelyháborúban és agyonriffeli Steve Vait, Eddie Van Halent és a többi tránbitorlót. De a borítón látható Gibson Les Paul minden cikornya nélkül már jelzi: Page nem áll le holmi  ""gerillákkal"" vitatkozni, inkább elegáns távolságból bluest játszik régi cimboráival. Jimmy a maga módján fügét mutat az időnek. Az OUTRIDER inkább egy outsider purista, könnyed munkája."    Jimmy Page lemezével elérte azt, amit hajdan a Zep korai albumaival. Mind Nagy-Britanniában, mint az Egyesült Államokban felkerült az általános listák élére.