EGY ISMERETLEN  "AMERIKAI"  EGYÜTTES                                                                                            Az angol bandák számára a siker netovábbja Amerika. Az amerikai közönség kiszámíthatatlan. Buktattak már meg világhírünek számító brit zenekarokat is, különösen a progresszivok voltak balszerencsések. A led Zeppelin fordított utat járt be, ahon egyszerű oknál fogva, hogy zenéjük nem kellett Angliában! Page szerint akkor általában nem fogadtak be új zenéket - ez persze nem igaz, hiszen éppen akkor aratták első sikereiket a progresszív óriások és futottak be a jazzrock kiválóságai. Az azonban tény, hogy a blueskonjunktúra alábbhagyott.    Az amerikai út kockázattal járt, hiszen a Yardbridsnek igazán jó neve volt még odaát.   JIMMY PAGE: "Jobb lett volna, ha New Yardbirds néven lépünk fel. Gázsink soha nem érte el az esténkénti l5oo dollárt. Volt olyan buli, ahol alig 2oo-ért játszottunk. De nem érdekelt bennünket. Csupán azt akartuk, hogy Amerika hallja a zenénket. Lehet, hogy a Yardbirdsszel megkaptuk volna a 25oo-at, de csak a Led Zeppelin adhatott reményt arra, hogy mindulunk a felfelé vezető úton, akár kevesebb kezdőösszeggel is."   PETER GRANT:  "Képtelenek voltunk dolgozni Nagy-Britanniában. Egyszerüen kiröhögtek bennünket. Nem akarom megnevezni azokat,  akik azt mondták: Csak az időtöket pazaroljátok. Sokan voltak. Én azonban nagyon hittem Jimmy Page-ben. John Paul Jonesnak szintén nagyon jó híre volt már. Robert Plantnek remek képességei voltak. John Bonham pedig ideális választás volt e zenéhez.    l964 óta rendszeresen jártam az Egyesült Államokba. Mire A Zeppelinnel összejöttem, kívül-belül megismertem Amerikát. Például ismertem Bill Grahamet, és neki nagy befolyása volt az ottani rockbusinessre. Nem csupán magára a rockra, hanem a reklámra is. Tudtam, hogy ha sikerül bevenni két Fillmore-ját- a New York-it és a San Franciscó-it - a Boston Tea Partyt és Detroitot, akkor a zenekarnak nyert ügye van.    A Zeppelin l968. karácsony másnapján kezdte el amerikai turnéját. Hárman a zenekarból még soha nem voltak Amerikában, éppen ezért nem is tudták, hogy mit várnak tőlük. Egy hétig játszottak együtt a Vanilla Fudge-dzsal és az MC5-val, és bár a szervezők bedobták a szokásos szöveget az új nagy angol bandáról, ez nem hatotta meg különösebben az embereket. Azt tanácsoltam nekik, hogy erősítsenek bele és sokkolják a közönséget. Minden előadás olyan legyen, hogy a közönség soha ne felejtse el. És ők ezt tették. Bostonban például négyórás bulit játszottak és képesek lettek volna a végkimerülésig játszani. Teljesen kiadtak magukból mindent és a lelkesedésük kis híján szétvetette őket."   JIMMY PAGE: "Nem tudnám igazán megmagyarázni, hogy miért sikerült a nagy áttörés az Államokban. Talán azért, mert mi tele voltunk dinamikával akkor, amikor mindenki azt a fárasztó nyugati parti stílust müvelte. Azt viszont tudom, mikor éreztem meg, hogy áttörtünk: San Franciscóban. Voltak más bulik is, mint a Boston Tea Partyban, vagy a chicagói Kinetic Circusban - amelyek azóta sajnos megszűntek - , ahol a közönség olyan hihetetlenül reagált, hogy tudtuk: sikerült. De a San Franciscó-i buli - maga volt a nagy bumm!    Nagyon szerencsések voltunk, nagyon gyors sikert értünk el. Az Atlantic cégnek ebben nagy szerepe volt, mert bemutatott bennünket olyan embereknek, akik számítottak a szakmában. Feltételezem, hogy volt ném érdeklődés külön irántam, mint volt Yardbirds-tag iránt, bár ez Angliában ellenünk dolgozott, mert a lemezvásárló közönséget már nem érdekelte a Yardbirds. De Amerikában mindez szerencsés kombinációnak tűnt."    Jimmy Page volt ekkor még az abszolút frontember, és ezt a többiek is elismerték. Bonham kifejezetten megtiszteltetésnek vette, hogy a bandában játszhat. John Paul Jones így nyilatkozott: "Ha Jimmy biztosra akart volna menni és csupán önmagát akarta volna sztárolni,  maga mellé vett volna néhány kisebb kaliberű zenészt és akkor is ugyanilyen sikere lett volna. Az sem bántott bennünket, hogy Jimmy nevével adták el a Zeppelint. Engem az sem bánt, ha felismernek, és aztán csalódottan azt mondják: Ó, hiszen te nem Jimmy Page vagy!"   Mivel Amerikában a reklám és a pénz egyaránt bűvös szó, Grant nem győzte hangsúlyozni, ogy az Atlantic 2oo ooo dolláros szerződést kötött a Zep első lemezére. Beetetés? Jó ügyet szolgált...    JIMMY PAGE: "A nagy pénzekről szóló reklámok már megérkezésünk előtt elterjedtek. Voltak, akik azt mondták: Na tessék, egy kapitalista zenekar /'68-ban vagyunk!/ Aztán amikor meglátták, hogy háromórás koncerjeinken a lelkünket  kitesszük, visszavonták a vádat.    Tisztességtelen dolognak tartom, hogy azt mondják: a Zep előregyártott, felfújt zenekar, amelyet beadtak egy elkábított közönségnek. Az ilyen dolgokat nem lehet patikamérlegen kiszámítani. Ebben az időben egyetlen együttes volt, amely hasonló módon közelített a zenéhez, és az a Cream volt. De az ő esetükben úgy éreztem, hogy az improvizációk mindig ismétlődnek. Mi igyekeztünk több fényt és árnyékot vinni az improvizált részekbe is. Ha  volt titka a sikerünknek, talán ez volt az."