AMIÓTA SZERETLEK                                                                                                                                     Egy rockbadának mindig a harmadik a kritikus albuma. Az elsőben még mernek kockáztatni, összeszedik tudásuk javát, az újdonság erejével hatnak, segít a reklám stb. A második lemezt még viheti a lendület. Ha szerencséjük van, a második lemeztől élő legendává válhatnak.   A harmadik lemeznél azonban mindenképpen kiderül, hogy a banda csak "fel volt fújva", vagy pedig valóban eredeti tehetség.   A Led Zeppelinnek az I. és a II. albumos tündöklése után nem volt könnyü a színvonalat tartani úgy, hogy önismétlésekkel se vádolhassák. A megoldásra olyan utat választottak, amelyre senki sem gondolt: játékosabb, akusztikusabb lett az "electric blues" fő művelője.   A játékosság már a borítóval kezdődik: színes ábrákkal telerajzolt borítő alatt van egy másik, kör alakú "kaleidoszkóp", amely forgatható és így tetszés szerint variálható. Olyan, mintha pajkos gyerekek egy fehér papírt telefirkáltak volna és teleragasztották volna újságkivágásokkal: vannak itt lepkék, fébevágott dió, csillagok, fogpasztamosolyú száj, hosszú csőrű madár, színes felhők, orrszarvú, rózsacsokor, harci gépek az I. világháborúból. És természetesen Zeppelinek. A kaleidoszkóp ablakaiból időnként kinéznek a forgatás szerint a zenekar tagjai. Ugyanez a világ fogad bennünket a kinyitható belső borítón, még több játékossággal: a Zeppelin mellett kukoricacsövek is szállank, léggömbök és papírsárkány társaságában, egy-két angyal, esernyős angol úr, régi  Rolls-Royce, ősnyomdagép, görög szobortorzó és egy ódon vár, amelyre egy 4-es számot pingáltak.    A harmadik nagylemezhez a zenekar "alkotóházba" vonult, egy dél-walesi házikóba, amely a Bron-y- aur nevet viseli.                                                                                               JIMMY PAGE: "Azt gondoltuk, hogy pihenni kellene vagy legalábbis egy kicsit elvonulni a világtól. Robert azt javasolta, hogy menjünk abba a dél-walesiházba, ahol szüleivel élt gyerekkorában. Nagyon megragadta a hely szépsége. Elkísért bennünket két road is, és esténként a kandalló mellett pókereztünk. Éjjel aztán elővettük a gitárokat és dalokat írtunk. Azt hiszem, hogy az új albumunk az eddigi legjelentősebb alkotásunk. Nem változtunk meg alapvetően, nem volna tisztességes, ha teljesen feladnánk eddigi hangunkat, de az új hangokkal sem kívánjuk elavulttá tenni régebbi dalainkat."                                                                A Led Zeppein II. úgy kezdődik, mintha az első kettő folytatása lenne: IMMIGRAT SONG - a viking hóditás dala. Csontkemény riff, Plant éles, eksztatikus sikolya, kalapácsütésszerü ritmus, alig két és fél percben. A második dal már akusztikus.  A FRIENDS-ben a gitár teljesen háttérbe szorul, a zongora és a bongó dominálnak. Szintetizátoron egy motívum szól Holst Planéták-jából. A dal végén generátorhang vezet át a Celebration Day-be amelyben a lemezen most először hallunk egy Page-szólót, de ez sem különösebb.                                                        SINCE I'VE BEEN LOVIN' YOU! A szomorú gitárszóló kezdetben még pianóban szól, majd hirtelen kitör belőle az elkeseredés. Page ritkán "beszélteti" gitárját, de itt szólója egyenértékű Plant énekével. Robert csodálatosan építi fel ezt a rhythm and bluest- ha kell, egészen halk, ha kell, felborítja a lassú ritmust, sír kiált, suttog, követel, kérlel. Page gitárja a második szóló refrénjéban úgy szól, mintha átlényegült volna Plant hangjává. A dal keserűségét jól húzza alá John Paul Jones Hammond-orgonájának néhány futama, és John Bonham "ritmuson belüli" gyorsított pörgetései.   Oldásképpen az első oldal végét egy határozott gitárbasszus riffre épülő rock zárja, az OUT ON THE TILES.  Most következik az a bizonyos countrys oldal, a Bron-Y-Aur-i szép napok emléke.   Az első dal egy halálraítélt balladája, a GALLOWS POLE.              ROBERT PLANT:  "A Gallows Pole-t egy régi folklemezen hallottam először Fred Gerlachtól. Az ő dalát vettem alapul, de alaposan áthangszereltej."    Az akusztikus gitárral induló dal  fokozatosan felgyorsul, Bonham keményen veri dobjait, közben Page bendzsón kever, és a dal végén elektromos gitárja feleget Plant vokáljánal. A "bevadulást" lehűti a TANGERINE - mintha egy 6o-as évekbeli popdalt hallanánk, és csupán Page néhány akusztikus futama emlékeztet a Zep-re. Az album legfurcsább dala a THAT'S THE WAY. Egy kicsit a dylanes nótákat akarták kipróbálni a fiúk, Page slide-gitárja az amerikai country-rock bandák hangulatát emelte át a Zep zenéjébe.                                                                                                                                                ROBERT PLANT: "Azt hiszem, Amerikában jobban meg lehet érteni az emberi sorsot. Sok minden olyan egyszerü, sok minden azonban rettenetes. Azt mondják, agyonkeresssü itt magunkat, de jártunk olyan durva helyeken, hogy az emberek féltek eljönni a koncerjeinkre. Menedzserünknek egyszer a hátába nyomták a pisztolyt, minket meg megfenyegettek, hogy letartóztatnak bennünket, ha vissza merünk menni a színpadra ráadást adni. A rendőrség azzal is vádolt bennünket, hogy kábítószeresek vagyunk. Így született meg a That's The Way."  A borongós gondolatokat hamar elosztlatja a zenekar az album legvidámabb dalával, a BRON-Y-AUR STOMP-PAL: igazi country-dal, amit kórusban énekelnek, egyetlen gitárral, egy bumm-bumm basszussal és dobbal, tapssal kísérnek. Plant ebből a kórusból szól ki időnként. Remek koncertdarab, a közönséget is meg lehet vele énekeltetni.   Furcsasággal fejezi be a Zep az albumot, a  HATS OFF TO ROY HARPER-rel. Page slide gitáron játszik, delta-blues stílusban. Plant rhytm and bluest énekel, éneke viszont olyan torzított, mintha egy elromlott magnetofon rezegtetné a hangját. Elsőre még a hagyományos blues sémát sem igen lehet kihallani belőle   Kicsoda Roy Harper? Angol énekes-költő-színész, az egyetlen, aki megvalósította az igazi rockköltészetet. Zenéje a kemény rock és a trubadúrének sajátos elegye.                                                                                                                                                           ROBERT PLANT: "Most, hogy megcsináltuk a Led Zeppelin III-at, a határ a csillagos ég. Ez a lemez azt jelenti, hogy a lehetőségeink végtelenek."    Robert és a többiek elégedettségét nem osztotta a kritika Ellenkezőleg: alaposan leszedték  a keresztvizet az "állatkertes lemezről" /ahogyan Jimmy Page elnevezte/.                                                                                          ROBERT PLANT: "Azt írták rólunk, hogy az LZ könnyű dalokkal traktálja rajongóit. Én nem hiszem, hogy hanyatlást jelentene, ha mást kezdünk el játszani. Mi már letettük a névjegyünket. Most már ott tartunk, hogy elmondhatjuk, amit akarunk, és az emberek meg is hallgatnak bennünket, mert mi játsszuk ezt a zenét is."                                                                      JIMMY PAGE: "Amikor megjelent a harmadik albumunk, akkor alakult éppen a Crosby, Stills, Nash and Younk. Így a kritikusok egybevetették a két zenét, szinte azonnal. A Led Zeppelin is akusztikus lett -irták. Azt gondoltam: Jézusom, hová tették ezek a fejüket és a fülüket? Az első lemezen is volt három akusztikus dal, meg a másodikon is kettő. A harmadik album érett zene volt, és sokan nem tudtak vele mit kezdeni. Szerintem ez a lemez nagyon jól sikerült, mégis támadták, mert az emberek mást vártak.  Amikor egy zenekar muzsikája állandóan változik, - és ez nem azt jelenti, hogy nincsen számára kijelölt fő irány - akkor vannak, akik egyszerűen nem tudják követni a változásokat. Szerintem csak úgy lehet közeledni minden lemezünkhöz, hogy a hallgató elfelejti: valaha hallott egy Led zeppelin nevü zenekarról, elfelejti, mit vár a bandától és csak arra figyel, ami a lemezen különleges."      A Led Zeppelin III. a kritikák ellenére szintén aranylemez lett, az Immigrant Song-ot és a Friends-et gyakorta játszották a rádiók, a lemezlovasok is. Az együttes végleg beérkezett - a világ első zenekara lett.