Donnie három napig nem hívott fel, ami elég rossz időzítés volt, mert pont ezalatt lépett fel a Who a városban, és Keith Moon úgy robbant be az életembe, mint egy káprázatos tüzijáték, osztatlan figyelmet követelve magának. Elmentem a Who bulira, ami után hazakísért és huncutul vigyorogva lehányta magáról bársony Granny's öltönyét, majd belevetette magát az ágyamba. A szex eredetileg nem volt betervezve ebbe a találkába,, de itam is, meg narkóztam is, úgyhogy elégé négyzetre emelt állapotban voltam. Mi tagadás, visszaestem a régi bűnbe. De ha már egyszer visszaeső hangulatba kerültem, akkor igyekeztem fenékig kiélvezni a helyzetet. Különböző alakokat személyesítettünk meg, improvizációk keretében, mint például: korosodó gazdag hölgy gyönyörű, fiatal hajópincért üldöz, prosti kikezd fiatal, szűzies connecticuti sráccal, iskoláslányt megerőszakol egy pap. Húú! Valamikor az éjfél utáni őrületben Keith előadott egy sötét történetet a múltjából, ami egy életre megnyomorította. Elmondta, hogy egyik este benarkózott állapotában ráfarolt a Rolls Royce-jával a technikusára, aki a helyszínen szörnyethalt. A zsaruk emberölés vádjával akarták lesitteltetni, de valahogy mégis megúszta, noha úgy érzete, hogy megérdemelné a máglyahalált is. Elsírta magát miközben a papot alakította, és gyilkos állatnak nevezte magát. Ez, mondanom sem kell, megzavarta a jelenetünket, de amilyen hirtelen rájött ez az öngyűlölet, ugyanolyan váratlanul véget is ért és a pap újult erővel látott neki, hogy véghezvigye tettét a remegő iskoláslánnyal. Ezek a zaftos kis improvizációk hajnalig is eltartottak, és mire Keith lehámozta magáról cuki kis csipkés bugyimat és kiszabadította lábát leopárdbőr tűsarkú cipőmből,
oon már követelte is a reggelijét, mire én négykézláb keresztülvonszoltam magam az udavaron és a mosószobában, hogy fahéjas piritóst készitsek. Donnie felhívott, mialatt a Who koncerten voltam, és kérdőre vonta Gailt, hogy kivel, hogyan, hova, miért és mikor. Gail igyekezett kitérő válaszokat adni.Mercy történetesen épp ott volt Donnie-nál, átvette a kagylót és ő is megkérdezte, hogy hol vagyok. Gail azt mondta: "Who koncertre ment, de nem mondd meg Donnak." Ám anélkül, hogy Gail vagy Mercy észrevették volna, Donnie a másik készüléken minden egyes szót hallott. Épp mikor elkezdtem mesélni neki az őrült éjszakáról, amit a lököttek királyával töltöttem, ez utóbbi vidáman beporoszkált a konyhába. Megdögönyözte a kölyköket,felhajtott néhány csésze teát, majd engedélyt kért Gailtől, hogy a nevelőnőt elvihesse bevásárolni. Kifelé menet Gail utánunk jött a verendára és közölte, hogy: "Egyébként, Donnie keresett." Mialatt a Tower lemezboltban időztünk, állandóan azon morfondíroztam, hogy vajon Gail mit mondott Donnie-nak, Donnie mit mondott Gailnek, és hogy vajon bekukucskált-e valaki az ablakomon, mikor Mr. Moon a magas sarkú cipőmben pompázott. Mire húsz lemezzel megrakva hazaértem, már majd megölt az aggodalom, elketzdtem átkozni javíthatatlan sleppcica viselkedésemet. Rockbálványok jelenlétében vbalami mindig rámjött, valami gonosz és undorító, valami csodás és szent érzés. Képtelen voltam uralkodni magamon. Már majdnem zsákruhát öltöttem és hamut szórtam a fejemre, mire az az átkozott telefon végre megcsörrent, és én alázatosan hallgattam végig hirtelen haragú, félig elkötelezett kvázi-fiúm felháborodott szóáradatát. Elmondta, hogy hallotta, mikor Gail kiejtette azokat az átkozott szavakat: "Ne mondd meg Donnak." Elszörnyedtem. Tudni akarta, miért nem hívtam el, miért nem gondoltam rá. Közölte, hogy többre tartotta kapcsolatunkat egy rockkoncertél, és hogy most már soha többé nem bízhat meg bennem, és hogy SOHA TÖBBÉ nem akar látni. Ó, jaj. Vajon mennyi időt jelent ez a soha többé? Netán ugyanazt jelenti, mint az idők végezetén? Már megint rámjöttek a kisebbségi érzések. Gépiesen végeztem feladataimat, századszorra is elolvastam a porontyoknak kedvenc történetüket, akiknek közben halvány fogalmuk sem volt, hogy dadájuk azzal a gondolattal játszadozik, hogy kolostorba vonul. Remegtem a megkönnyebbüléstől, mikor aznap este megjelent. Én már az ágyban kucorogtam, újra elmondott mindennek, aztán keféltünk és kibékültünk. Legalábbis én azt hittem. Valamikor az éjszaka folyamán kimászott az ágyamból és hazament. Öt hosszú nap telt el anélkül, hogy Donnie-ról hallottam volna. Éppen arra gondoltam, hogy véget kell vetni ennek az egésznek, mikor behajtott a kocsifeljáróba. Kimentem elé a verendára, és úgy csináltam, mint aki nincs is halálra válva. Vajon megváltoztak az érzelmei? Hiányoztam volnak neki? Netán fel akar pofozni? Vagy le akarja rántani a bugyimat? Jajistenkémistenkém. Régebben "kemény menet"-nek hívtam azt, amit aznap Donnie-val végigcsináltunk. Mikor láttam feljönni a lépcsőn, azt gondoltam, biztosan szeret még, de mikor észrevettem, hogy mit tükröz a tekintete, dadogni kezdtem. Kertelés nélkül megkérdezte, hogy lefeküdtem-e valaki mással, és le voltam taglózva, mikor közölte, hogy valami fertőzést kapott tőlem. Minthogy képtelen voltam jól hazudni, kitálaltam neki az egész könnyáztatta igazságot, a csipkés bugyit, valamint azt a tényt leszámítva, hogy épp nemrég jártam Dr. Birnbaum rendelőjébe a "preventív" injekciózás céljából. (Gail ötlete). Donnie kikészült. Az arckifejezésétől úgy kínlódtam, mint egy csapdába ejtett alattomos patkány. Miközben én siránkoztam, ő közölte, hogy én nem érem meg a fáradságot, hogy ez az egész egy nagy rakás szar, és hogy jó lenne, ha megpróbálnék tisztába jönni saját magammal és rájönni arra, hogy miért okoz élvezetet másokkal kibaszni. Úgy érzetem, mint akit kifacsartak és eldobtak, és ömlő könnyekkel néztem távolodó alakját.