A ZEP ÉS A SAJTÓ                                                                                                                                         "Utálatosak, mellébeszélnek, lenézik az újságírókat" - általában ez a vélemény uralkodott a Zep tagjairól  éveken át. Kétségtelen, hogy nem Page és barátai voltak a szenzációra éhes tollnokok vágyálmai. Az alábbi vallomásokból azonban kiderül, hogy az újságírók sem tettek meg mindent, hogy megkedveltessék magukat a zenekar tagjaival.                                          JIMMY PAGE: "Az a fickó odajött hozzám, hogy beszélni szeretne velem. Azt mondta: a Rock című laptól van, az pedig állítólag nagy tekintélyű lap. Ilyen dolgokat kérdezgetett tőlem, hogy Plant még mindig forog a színpadon? Erre  azt feleltem, hogy hát, ha éppen gyors számot játszunk, akkor mozog rá.....és a beszélgetés ezen a színvonalon folyt tovább. Kérdéseiből lassanként nyilvánvaló vált, hogy a riporternek a bandáról fogalma sem volt. Megkérdeztem tőle, hogy mikor látta utoljára a Zepet. Hát, elég régen - motyogta, és amikor konkrétan rákérdeztem, verítékezni kezdett, és bevallotta, hogy utoljára a Supersow-ban. Azt a filmet néhány hónappal azután forgattuk, hogy megalakultun. Azt sem tudta, hogy szoktunk-e koncerten akusztikusszámokat játszani.     Ezek a szemleírók általában igen magabiztos fellépésűek. Sokszor holtgyengék, de az olvasók  hisznek nekik, mert annyira magabiztosan és ékesszólóan írnak. Nagyon könnyű dolog más zenéjét bírálni, de ha tudják, hogy mennyi munka van egy-egy felvételben, miért nem próbálják a jó oldaláról megközelíteni? Én csak nemrégiben lettek képes arra, hogy elvonatkoztassam magam tőlük, és kellő távlatból ítéljem meg jelentőségüket.      Senki sem vitatja a tömegsajtó hatalmát, de akadnak néhányan, akik elcsépelt, csípős és főleg személyeskedő megjegyzésekkel akarnak maguknak nevet szerezni.     Most azonban rájöttem arra, hogy egy-két különlegesen sértő megjegyzés nem árthat egy zenekarnak vagy akár a pályafutásának. A dolog csak akkor válik komollyá, ha a közvélemény általános konszenzusban fordul ellenünk."                                                              ROBERT PLANT: "Első ízben 1972 nyarán fogadtunk fel egy reklámügynökséget, miután Amerikában turnéztunk. Ugyanezen a nyáron turnézott ott a Stones és jól tudtuk, hogy sokkal nagyobb üzleteket csináltunk, mint ők. Nagyobb volt a kasszasikerünk, mint azoknak, akiket egyfolytában dicsőítettek a sajtóban. És akkor úgy gondoltuk: itt az idő, hogy az emberek halljanak rólunk valami mást is, mint olyanokat, hogy nőket eszünk és csontjaikat az ablakon szórjuk ki. Az emberek csak ezeket az agyrémeket hallották rólunk, amelyek szájhagyomány útján terjedtek. Önmagukban még ezek az agyrémek sem ártottak, de azt akartuk, hogy tudják: nem vagyunk és nem is voltunk soha szörnyetegek, csupán jókedvű srácok, akiket imádnak a rajongóik és gyűlölnek a kritikusok."                                                                                                       JOHN PAUL JONES:   "Én szerencsére kimaradtam ebből Az újságírók a sztárokat akarják meginterjúvolni, nem a ritmusszekciót."