Március 12. ...Minden létető szinten belesüppedek Michaelba, örökre beleveszek, belefeledkezek és ÉLVEZEK! Már attól is forró leszek, ha csak rágondolok.Néha úgy érzem, szeretném, ha ÖRÖKRE velem matradna, de hát ő egy igazi kóbor kutya. Veszettül szerelmes vagyok, habzik a szám, és vicsorgok. Halálosan féltékeny vagyok az otthoni barátnőjére, Wendyre. Majd meglátjuk mi lesz, de annyira be tudok vadulni, és utálok féltékenykedni.                                                                   _____________________________________________________  Mivel Michael csak egy oda szóló jegyet szerzett nekem, eladtam azt a príma kis bársony cumót, amit Mick Jaggertől kaptam Ben Edmondsnak, a Creem magazin helyes, szőke szerkesztőjének, hogy legyen pénzem a visszaútra. Ben egy bulit akart rendezni, ahol a mániákus rajongók belebújhattak Mick cuccába, és előadhattak egy kis lihegést és vonaglást az izzadságtól síkos, sötét éjszakában. "Now I need it more than ever, let's spend the night together now."                                                          Michael visszautazott Angliába, hogy "lerendezze" a barátnőjét, én meg hozzáláttam ahhoz, hogy felvilágosítsam régi pasijaimat arról, hogy végérvényesen kivonom magam a forgalomból. Keith Moon volt a legjobban berágva. Elküldte nekem a csicskását, Dougalt, és a Record Plantnál találkoztam vele, ahol éppen John Lenonnal múlatta az időt. Mr. Moon éppen formális, előkelő kedvében volt, és szokatlanul nagy felhajtással üdvözölt: letérdelt és megcsókolta a kezemet.                                      Bekísért a stúdióba, ahol Harry Nilsson, Ringó és John a földön ülve hallgattak valami háttérvokálozásról készült felvételt. May Pang szótlanul figyelte a többieket. Mikor eljött a nagy pillanat, és bemutattak annak a pasasnak, aki népszerűbb volt Jézusnál, Keith gálánsan így szólt: "Pamela, John, John, Pamela." John vágott egy pofát és kántálni kezdett: Pamela, John, John, Pamela, Pamela, John. John Pamela." -míg a szavak végül teljesen összefolytak. Gondolom, túl sok emberrel találkozhatott aznap. Éppen rémisztő Kotexes fázisa kellős közepén volt, úgyhogy szerencsére, nem vártam túl sokat tőle.                     ___________________________________________________  Április 3. ...Volt egy pár jópofa beszélgetésem Ringóval, olyan rendes manus. Állandóan azon van kiborulva, hogy: "Hol vannak az új bandák, akik majd a helyünkre lépnek?" Egyetértek. Nem sok új történik a rock and rollban, a régi motorosokat leszámítva. Elég szar volt látni, ahogy kiütötték magukat. Állandóan azt kérdezgették egymástól, hogy miért kell nekik beszívni ahhoz, hogy jól érezzék magukat. Keith-szel legalább ötszázszor megtárgyaltuk, hogy Michael miatt nem szűrhetem össze vele a levet. Olyan szomorú ez. Annyira szüksége lenne egy jó barátra, a dugás igazán másodlagos, de hát ha vele vagyok, nem szabhatok határokat, úgyhogy valószínűleg nem találkozunk többet. Nagy kár.                                              ___________________________________________________ Egyenként közöltem korábbi amorózóimmal, hogy foglalt vagyook, és általában örültek, hogy révbe értem. Waylon szeretett volna kezet rázni azzal a 'szerencsés flótással' akinek sikerült elnyernie az ő kis angyalkáját. Búcsúzóul egy csókot nyomott a homlokomra.                                                      Az Arizonaslim pénzen szereztem magamnak egy kis lyukat, és egy újabb VW-t, amit "Piddle"-nak hívtam, mivel  PDL-es volt a rendszáma. Vettem negyvenes évek stílusú bambusz bútort, egy baldachinos ágyat, és egy tévét, ültem a babaházamban és a megszokott várakozósdit játszottam. Napokig, hetekig vártam, hatalmas X-eket rajzoltam a falinaptáramra, éppen úgy, mint mikor Elvist elvitték katonának. Anglia végtelenül messze volt és időnként úgy éreztem, hogy Michael csipán őrült képzeletemnek hihetetlen szüleménye. Éjszakánként, az ágyamban fekve, megpróbáltam felidézni, milyen érzés volt valódi szerelmet látni azokban a sötétkék szemekben. Újra lejátszottam magamban azt a percet, mikor Rodney Bingenheimer hangosbemondón bejelentette eljegyzésünket klubjában, a Rodney's English Discóban, amitől visszanyertem létjogosultságomat a tinik szemében. Rajtam volt a rock and roll végleges, gyorsan száradó, vizálló jótállási pecsétje. Ha, ha! Kinyomoztuk valamilyen nagymenőnek a credit kártya számát, és órákig beszéltünk telefonon, recsegő ingterurbán hangunkkal alaposan felforrósítva a drótokat.Obszcén dolgokat nyögdécseltem a fülébe, amitől ő elélvezett a lepedőjén egy másik kontinensen.    Michael rádumálta a lemezcégét egy újabb amerikai turnéra, és szinte ájultan az izgalomtól mentem érte a repülőtérre. A sárga napozóruhám meg a leopárdbőr nadrágom volt rajtam, ami remekül passzolt a baldachinos ágyra vett új leopárdmintás lepedőkhöz. Alig vártam, hogy felszenteljük őket. A torkom kiszáradt, a szívverésem meg akadozott, szinte megvadultunk az idegességtől, a vágytól és a testi közelség hiányától. Mikor megéreztem a szagát, szerettem volna a banda többi tagját, Nigelt és "Tommo" Thompsont eltüntetni a következő hétig, letépni róla minden ruhadarabját és ott helyben a csomagkiadóban obszcén önfeledtséggel rávetni magam. Michael csak három napra jött L.A.-be, úgyhogy miután egy kicsit körbehordoztam a vőlegényemet, kettesben maradtam vele, és tőzbe borítottuk az éjszakát. Hát, ennél jobb már nemigen lehetett volna. Nekem semmi pénzem nem volt, Michael pedig teljesen ki volt szolgáltatva anyagilag a Purle lemezcégnek, így aztán nem slisszolhattam be vele a rock and roll klubok művészbejáróján szerte az országban, amiért most a fél karomat odaadtam volna. Mialatt turnézott, izgultam a sleppcicák miatt, de mikor visszautazott Angliába, olyasmit éreztem, amit nem kívánok senkinek. Általában képtelenség volt telefonon elérni, mert összevissza csövezett Londonban, miután elköltözött a Wendyvel közösen bérelt házból. Azt mondta, hogy végleg szakítottak, és hogy minden elmondott rólam Wendynek. Majdnem el is hittem.                                                         Már nem sok választott el attól, hogy megtudjam valjában mennyire komoly volt az ügy. Wendy olvasott rólunk az angol rocksajtóban, és megtalálta a módját, hogy tudassa velem, miszerint ő az egyetlen és igazi Mrs. Michael Des Barres. L. A.-be készült egy fotós barátja, aki ismert valakit, aki ismert valakit, aki néhányszor találkozott az egyik barátommal. Éppen Michaelnek rtam egy kötegnyi limonádét, mikor csöngött a telefon, és ez az ismeretlen lány közölte velem, hogy egy nős férfinak vagyok a jegyese. Rá akartam vágni, hogy "nem hiszem", mire jött a hideg zuhany, mert a házasság helyével és időpontjával is tudott szolgálni. "Sajnálom, hogy nekem kellett ezt megmondani." Na persze, persze, jó barát. Úgy ültem ott, mint akibe villám csapott, miközben a rádióból ömlöttek a Father Knows Best nyálas szájú, ötvenes évekbeli hülyeségei. Michaelt nem lehetett elérni, így hát volt néhány napom, hogy átgondoljam a lehetőségeket, mielőtt előállnék a farbával. Azt biztosan tudtam, hogy szeret. Azt is tudtam, hogy már nem lakik Wendyvel, mert az utóbbi időben a legkülönbözőbb számokon hívogattam a legváltozatosabb napszakokban. Arra gondoltam, hogy  nyílván attól fél, hogy ha megtudom hogy nős, nem megyek hozzá. Hát ebben volt valami.                                                            Amikor letámadtam, elmondta, hogy közvetlenül a Silverhead japán turnéja előtt házasodtak össze, ami egy utolsó, elkeseredett kísérlet volt arra, hogy megmetsék hétéves kapcsolatukat. Azt a nem elhanyagolható tényt is elárulta, hogy Wendy ötlete volt. Naná. Elmesélte, hogy kamaszkoruk óta együtt voltak, de hogy közben nagyon eltávolodtak egymástól. Még azt is elismerte, hogy egy rohadt, felelőtlen arisztokrata, amiért nem rúgta ki már réges-régen. Azt mondta, hogy Wendy egy boldogtalan, szerencsétlen narkomániás, ő meg tele volt bűntudattal és szorongással, és a kapcsolatukból egy romlott, viharos, narkóval elfuserált kényszerű együttélés lett. Ezt most már végre magának is bevallhatta, mert abban a pillanatban, hogy meglátott, tudta, hogy én vagyok az Igazi. Elmondta, hogy az a pillanat, amikor felnézett, és meglátott az ajtóban állni a forrónadrágomban, olyan volt, mint egy csoda, ráadásul épp a születésnapján?! Csupa olyat mondott, amire vágytam, aztán összegömbölyödtem az ágyon, mint egy magzat, és úgy aludtam, mint a bunda, abban a boldog tudatban, hogy még a legvadabb álmaimban sem imádott így senki.                          Tizenegy hetes távollét után, Michael felhívott és közölte, hogy összekapart valami gyanúsan szerzett pénzt és hogy visszajön hozzám örökre. Elhagyja a szülőföldjét, és átköltözik hozzám, hogy velem éljen. Azt sem tudtam, mit válaszoljak. Már megszoktam a várakozást. Már megszoktam a vágyakozást. Ezért a percért mentem végig azon a rengeteg popsztáron, rocksztáron, színészen, eladón, doboson, táncparkettbohócon, indiánfőnökön és bolondokházába való alakpn??? A fülemet a kagylóra tapasztottam, és ahogy hallgattam ennek az arisztokrata, nős, Rák holdas Vízöntő rockistennek a sok ezer mérföldnyi telefondrót segítségével fülembe búgott szerelmes szavait, rájöttem, hogy a válasz egy mindent elsöprő, harsogó igen!!!                                                                            Három nappal Michael érkezése előtt felhívott Michele. Azt mondta, hogy Larry geller keres, mert (EZT kapd ki!) Elvis meghívott egy pár embert tévét nézni, és nem volt aznap estére nője. Larry Elvis fodrásza és bizalmasa volt. Gondolom, aznap este ő lehetett az Őfensége által hivatalosan megbízott nőfelhajtó. Leírt engem Elvisnek, mire a Király azt mondta: "Hívd ide." Az ÉN nevemet ejtették ki Elvis Aaron Presley jelenlétében. Larry azonnal értem akart jönni. El akart vinni Elvishez, hogy mellette ülve nézzem az Ő hatalmas díványán az Ő óriási tévékészülékét.                                                                Nemet mondtam. Nemet mondtam, mert szerelmes voltam Michael Des Barres-ba. Hallottam, ahogy neme mondok, és akkor már biztosan tudtam, hogy fülig szerelmes vagyok Michael Des Barres-ba. A Király mellett üldögélhettem volna, de én inkább a Hercegem szájára akartam ülni. Ő pedig már ÚTON VOLT!                                                                             Öt dollárral a zsebében, és egy papírzacskóba csomagolt hajszárítóval érkezett meg. Még egy fogkefét, vagy egy pár zoknit sem hozott, nadrágról nem is beszélve, amit másnap felvehetett volna. Mindent hátrahagyott, a telefonkönyvecskéjét beleértve, minthogy el akarta felejteni korábbi életét, és újat akart kezdeni a kaliforniai Resedából való Pamela Millerrel.