KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSOK                                                      SZÍVBŐL JÖVŐ KÖSZÖNET az én édes mamámnak azért, hogy annyi türelemmel és szeretettel volt irántam, mint egy szent, s nem kötötte gúzsba a lelkemet, és az én drága néhai papámnak, aki mindig arra biztatott, hogy ne adjam fel az álmaimat.  Örök hálával tartozom C.Thomasnak /a Clevland gimnázium kreatívirás-tanárának/, Don Van Vlietnak, Vito Paulekasnak, Bob Dyleannek, a the Fab Four együttesnek, a néhai Gram Parsonnak, a néhai brandon de Wilde-nak, Frank és Gail Zappának, és Chuck Weinnek azért, hogy rávezettek a helyes útra.  Imádatom végtelen isteni barátnőim iránt, akik mindig feldobnak és megnyugtatnak: Melanie Griffith, Joyce Hyser, Caterine James, Denise Kaye, rona Levitan, Mercy, Sheri Rivera, Iva Turner és a mindenütt jelenlévő Mrs. Zappa.  Merci beaucoup az én drága Patti D'Arbanville-emnek a tökéletes cím ötletért. Külön szívdobbanás Michele Myernek. Téren és időn kívül - Danny Goldberg. Köszönet Stepen Davisnek a bátorításért, és köszönet ron Bernsteinnek, bill Dananak, Ben Edmondsnak és Mel Bergernek. Masszív és kiadós köszönömköszömömköszönöm jár Jim Landisnak és Jane Mearanak, hogy "itt vannak most".                                                                                           1.                                                                                                   Hadd tegyem be,jólesik                                                             Mindig kiráz a hideg valahánysor azokat a fekete-fehér filmkockákat látom, amiken EWlvist éppen megkpasztják a nemzet hívó szavára. Amikor végigsimítja a kezét a kékesfekete sörényéből lett tüskéken, szinte szúró fájdalmat érzek a halátékomban. A dicső 196o-as évben láthattam először ezeket a híres katonás filmkockákat a Reseda moziban a Psycho megemésztése előtt. Ne is tudom, melyik volt ijesztőbb. A papám nyakán csüngve, belélegezve arcvizének megnyugtatóan ismerős illatát, ujjaim közül kikukucskálva mertem csak követni, amint Norman Bates a borbély elvégzi piszkos munkáját. Próbáltam arra gondoni, hogy Elvis csupán a kötelességét teljesíti, mint jó AMERIKAI, de már a magam tizenegy évével is úgy éreztem, hogy vonzereje így jelentősen csökkent. Felszögeztem egy filléres naptárt az ebédlő falára és hatalmas X-eket rajzoltam minden egyes elmlt napra, mivel tudtam, hogy miután hazajön Németországból, újra megnöveszgti a haját. Elkényeztetett egyke voltam, s a mamám megengedte, hogy két évig csúfitsa a falat ez a naptár. Mindig megengedték, hogy álmodozásaimat a bizsergető végkifejletig vigyem, és valahogy többször is megúsztam az átmeneti mindenhatóság érzésével jellemezhető rohamokat. Minden barátnőmnek volt testvére, akivel meg kellett osztania a szobáját, nekem viszont két saját szobám is volt, így aztán az összes lány nálunk rendezkedett be a babáival. Én uraltam a környéket egészen addig, amig be nem írattak a northbaridge-i általános iskola felső tagozatára.Csodálkozva néztem a valódi világ tényeit. Az érdemjegyeknél hirtelen fontosabb lett, hogy nincs mellem és igazi hús-vér fiúk magasodtak fölém. Örömöt akartam szerezni a szüleimnek azzal, hogy jelest kapok amerikai gazdaságtanból, de a fiúk meg a rock and roll egyszerre fontosabbak lettek. Mindig is csodáltam az én magas, jóképű papámat. Pont úgy nézett ki, mint Clark gable, és a hétvégeken eltűnt, hogy aranyat ásson valahol Mexico mélyén. Mindig arra vágyott, hogy meggazdagodjon, ezért nem sokkal azelőtt, hogy születtem, ő meg a mamám otthagyták Pond Creeket, Kentuckyt és az aranylelőhelyek felé vették útjukat, így jöhettem kaliforniai bennszülöttként a világra. A Sunset és Vine sarkától nem messze, egy ócska kis kunyhóban laktunk a Selma Avenue-n, és apa mint porszívóügynök meg efféle nem túl felemelő munkából tartott el bennünket, aztán kijjebb merészkedett nyugat felé, a San Fernando völgy vad bozótú kertvárosaiba, hogy a Budweiser sör palackozásával próbáljon szerény vagyonra szert tenni. Szívesen költekezett, és nemsokára vett egy krémszínű Cadillacet, amit hetvenkét havi részletben fizetett ki, mi pedig ugyanabban a kétszintes házban laktunk tizenkét éven át, úgyhogy nagyon is biztonságban éreztem magam. Volt két szülőm, egy kutyám, egy macskám, egy Gombszem nevű törpepapagájom és napi háromszori biztos étkezésem. Kisgyerekkoromban az én drága mamám gondoskodott arról, hogy az amúgy heves természetű papám szelíd, odaadó apa-figurának tűnjön, de akárhogy szenvedett és igyekezett, nem tudott változtatni azon a tényen, hogy apám a Régi Délről származott, én pedig már az Új Nyugat gyermeke voltam. tizennégy éves koromban két esemény volt maradandó hatással az életemre. Az egyik, amikor a papám beadta a derekát és megengedte, hogy leszedjem a szőrt cingár lábaimról (azt azonban már nem engedte, hogy a borotvát térd fölött is használjam), és életem első, megismételhetetlen, felszabadult pillanatát élhettem át a rózsaszín csempés fürdőszobában, testápoló krémet kenve immár szőrtelen, Barbie babás lábszáraimra. Az első borotválkozás a nővé avatás szertartásának sokkal izgalmasabb változatának bizonyult az első menstruációnál is. Szőrtelen lábszárakkal nekivágni a világnak - az Élet, a Szabadság és a Boldogság nyomában. A másik esemény egy lopott kocsival, egy rossz fiúval és a "Lázadó" című dallal volt kapcsolatos. Dennes MacCorkdell az a fajta csapott vállú, csoszogó, szája szegletében cigit figyetgető, ragyás arcú rossz fiú volt, akiből 1962-ben a legtöbb általános iskola felső tagozatán biztosan akadt legalább egy. Akárhányszor elment mellettem a folyosón, mindig rámkiáltott: "Hé! Bugyitlan!" Én kedveskedésnek vettem és kellőképpen el is pirultam minden alkalommal. Biológiaóránk az ő osztálytermükben volt, és nekem éppen az ő padja jutott. Egy példtek reggelen látom ám, hogy bele van vésve a padjába,  hogy "Bugyitlan". Azt reméltem, hogy ez a titkos hódolat jele, noha egy Jackei nevű kemény mexikói származású lánnyal járt. Az ezt követő hétvégén Dennis, meg két hasonszőrű srác egy másik iskolából elloptak egy autót, amit ripityára törtek, ők edpgi egyenesen a tinik mennyországába jutottak. Jackie a világért sem hagyott volna ki egyetlen napot sem az iskolából, hogy mindenki láthassa, milyen nagyon szenved. Felete tüllfátylat hordott és a barátnői támogatták egyik óráról a másikra. Végül, táplálkozástan órán összeomlott, és az iskolában minden lány titkon  azt kívánta, bárcsak az ő fiúja lett volna Dennis MacCorkell. A dalból a "Lázadó"-t mindenki Dennisszel azonosította, az én kamasz képzeletem pedig romlottsággal társította a lázadást. Húsz évvel később, mikor a mamám a fiókjaimat rendezgette, talált egy kis dobozt, amiben az elhervadt rózsa és egy papírfecni volt, amit az 1962-es évkönyvemből vágtam ki: "Hé Bugyitlan, sok szerencsét a fiúkhoz, Dennis MacCorkell."  Senki sem feledte el Dennis MacCorkellt, aki akkoriban a northbridgte-i általánosba járt.  "Ő lázadó, amilyen te sohasem leszel, ő lázadó, aki sohasem teszi azt, amit kell.... és azt hogy nem azt teszi, amit mindenki más, még nem ok, hogy ne őt szeressem, mint senki mást."   Elkezdtem a slágerlista dalait az aktuális eseményekkel és fiúkkal társítani. A táskarádió elmaradhatatlan tartozékommá vált, a fülembe búgó pomádézott hajú istenek pedig betöltötték azoknak a fiúknak a helyét, akik fütyültek rám zászlófelvonás alatt. A dalszövegeket halálosan komolyan vettem. Sírva sétáltam az esőben, miközben a "Sírva az esőben" című dalt hallgattam az isteni frizurájú Everly Brothers előadásában, és azt képzeltem, hogy éppen most szakítottam Phil Carusóval, az "Ősember"-rel, azzal a szívdöglesztő olasz sráccal, akivel együtt jártam kreatívírás-órára. Mikor Vance Branco nem jelent meg a kerti bulimon, együtt énekeltem Leslei gore-ral a refrént: "Az én bulim, és ha akarom, sírok, ha akarom, sírok, ha akarom MEGHALOK...." Ott gubbasztottam a hátsó ajtó tövében egy hamisítatlan fűszoknyában, amit a papám hozott Okinawáról, és művirágfüzéremet babrálgattam, miközben a vendégeim áttvisztelték az éjszakát...."Te is sírnál, ha veled esett volna meg."   Noha Bobby Vee lemezeket vettem, és szerettem volna paul Anka vállára hajtani a fejemet, számoltam a perceket és másodperceket, míg a lágy hangú, pomádés hajú, csillogó lurex öltönyt viselő Don DiMucci be nem úszott a nappalinkba az American Brandstand közremüködésének jóvoltából.  Törökűlésben üldögéltem a földön nagy varázsdobozunk előtt, és tini könnyeket hullattam az üdítőitalomba, miközben a mamám mindent fejcsóválva és elképedve nézte, ahogy az a mamák szokták. Az öltözőasztalomon volt egy kis Dion szentély, ezenkívül egy láncon a l6 című képesújságból kivágott képét hordtam a nyakamban és megőrültem a sikamlós, szexis nyegleségétől. Megszakadt a szívem, amikor elvette Sue Butterfieldet feleségül. Gondolom, egy kicsit pipa lehetett rá, amikor megírta a "Hűtlen Sue" című számot.  Teljesen fiúbolond voltam. Nyolcadikos koromban jártam az első fiúmmal. Darrel Arena egy fél évvel alattam járt, de ezt a hátrányát behozta azzal a csillogó, szőrtelen, izmos mellkasával, amit úgy szerettem bámulni, miközben Canoga park-i nagy medencéjükben úszkált. A legtöbb, ami történt köztünk,  a nyelvezés nélküli csókolózás volt a juharfából készült emeletes ágyán.           ------------Május 28...Mikor átölelt azzal a muszklis karjával, majdnem meghaltam! Remélem, nem számít hülyeségnek, ha az ember átölel egy fit, ha az is átöleli az embert. Úristen, micsoda teste van! Ha holnak nem láthatom, beledöglök. _________________                                               Darrel lovasbemutatókon szerepelt, és a mamája mindig értem jött a család zöld Buickjával, hogy én is ott lehessek, amikor darrel elporoszkál a nézők előtt a szatén lovasbemutatós szerelésében, meg a hegyes orrú, sarkantyús csizmájában. Mindig lemosolygott rám a ló hátának magaslatáról, én pedig zsibbadtan csodáltam, micsoda fiúm van. A baseballdzsekijében jártam iskolába, és mélyeket szippantottam, hogy belélegezzem az illetát. Miután korábban annyit álmodoztam  már férfihúsról, attól is majdnem elájultam, ha csak megcsapta az orromat az illata.  62 nyara igencsak forrónak ígérkezett. A orck and roll hús-vér valósággá vált, amikor a Rainbow Rockers épp a házunkkal szemközti garázsban kezdett el gyakorolni. A Jamiesson Avenue hirtelen veszélyzóna lett. többé rá se hederítettem Darrel Arenára meg a többi tejfelesszájúra a northbaridge-i általános iskolából. Valódi ziháló, izzadó, csillogó fekete hajú, gitáros FÉRFIAK játszottak rock and rollt épp a hálószobám ablaka alatt! Minthogy korábban sose hallottam, milyen az, ha egy banda hangol, egy júliusi reggelen szinte kiugrasztott az ágyból valami összefüggéstelen pengetés, és egy mikrofonba recsegő hang: "Mikrofon.....mikrofonpróba....egy....kettő.....egy....kettő...." Kirohantam a ház elé, és a lánckerítésnek dőlve hitetlenkedve bámúltam át a túloldalra. Egy neonzöld, napszítta, 58-as, lehajtott tetetű Boneville gőzölgött az utca mások oldalán, s a csomagtartójából egy fekete hajú csoda éppen egy tulipiros gitárt húzott elő. Hárman már odabent felszentelték a garázst, igazgatták a dobfelszerelést, gitárokat hangoltak, miközben egy káprázatos, magas termtés azt búgta a mikrofonba, hogy "Volt egy lány, Donna volt a neve, mióta megismertem, megváltozott az életem:" No meg a környékünk is. Nem sokat vesztegettem az időmet, hogy összeismerkedjek velük. Sőt, tulajdonképpen a környéken lakó minden lány azonnal hűséges követőjükké vedlett.                                  _______________________Julius l3. ...Ők játszottak, én Iva meg Linda hallgattuk. Robby állati helyes, sokat beszélgettemvele, l8 éves és az inge egészen mélyen ki volt gombolva, juj! Amikor este 11-kor leléptem, Robby azt mondta "viszlát szerelmem". Nagyon remélem, hogy befutnak!!!____________________________________________________A szólóénekesük, Dino, súlyzókkal tarotta kondiban magát. A nap vége felé, amikor már csak a pipaszár labait eltakaró nadrág volt rajta, s bicepszein izzadságpatakocskák csordogáltak végig, úgy szorongatva a mikrofont, mintha a Brenda Lee volna, arról hörgött, hogy elhagyta a szeretője, én az ajtónak dőlve kábultan hallgattam. A húsz évével egy magamfajta tini számára elérhetetlennek tűnt, de egy pár héttel később megkaptam Robbytól életem első nyelves csókját. Ő volt az együttes szólógitárosa. A Pacific Ocean Parkból visszafelé jövet történt, ahol az egész napot a Reinbow Rockersekkel töltöttük, végtelen köröket róttunk fel s alá a rozoga hullámvasúton, újdönsült serdülkori hévvel sikoltozva, szorongva fogdostuk őket. Az, hogy megérinthettem és jól megszorongathattam egy combot vagy vállat, megért akár tizezer ilyen rémisztő hullámvasutazást is. Bezsúfolódtunk a Bonneville hátsó ülésére, ahová az ab,akon keresztül beáramlott a tengeri szellő, és vattacukrot, karamellzott almát  eszegetve elindultunk a Völgy felé. tisztán éreztem Robby férfias szagát, teljesen elbódított, és vihorászva temettem az arcomat angolbőrből készült kabátjának hajtókájába. Sosem felejtem el: gyengéden felemelte az államat, az ajkaihoz vonta az arcomat és a nyelvével szétnyitotta a szám. Micsoda fantasztikus érzés! Olyan nedves volt, ahogyan össze-vissza mozgatta az ajkait, a nyelvével meg mintha keresett volna valamit a számban. Mikor legközelebb levegőt vettem, már a házunk előtt álltunk a Jamieson Avenuen-t, én meg úgy éreztem magam, mint aki világkörüli útról érkezett. Berohantam a házba, feltéptem az ajtót, a mamám pedig már ott toporgott, mert egy pár percet késtem. Az izgalomból kifulladva azt mondtam: "MAMA! Adtak már neked nyelves csókot!?" Azonnal tudni akarta a részleteket, majd egy teljes heti szabafogságra ítélt, és megtiltotta, hogy ROBBYVAL MÉG EGYSZER KETTESBEN LEGYEK!