Az Iron Butterfly basszusgitárosa nap közben egy kórházban dolgozott, ahol mindenféle alantas feladatokat látott el. Egyik délután kezébe akadt egy üveg áttetsző folyadék. Gerincérzéstelenítő injekció volt, amit vajúdó nőknek adtak. Véletlenűl beleszagolt és kiderült, hogy az anyag képes azonnal megváltoztatni az ember tudatállapotát, úgyhogy még aznap elemelt belőle több üvegcsét. Véletlenűl épp a Butterfly klubban tartózkodtam, mikor Jerry beállított ezzel a Trimer nevű anyaggal. Én addig soha nem szedtem kábítószert és nem is volt szándékomban megfertőzni vele a tüdőmet meg a májamat. Daryl és Jerry mindenféle rongydarabokra öntötték a folyadékot, mélyen belélegezték, majd vihogva összecsuklottak tőle, mint a colstok. Egy pár perccel később félig-meddig magukhoz tértek és újra belélegezték, ettől elkezdtek nevetőgörcsben fetrengeni, ami később egy üdvözült mosolyban oldódott fel. Szerettem volna, ha két szippantás között leírják, hogy mit éreznek, mire Daryl az orrom alá dugott egy átitatott rongycsomót. Szédülve zuhantam a fekete lyuk mélyére, ahol lélegeztel a falak és húsz tam-tam dob szólt egyszerre az agyamban. Ekkor már persze én is megragadtam egy rongydarabot. Azt gondoltam,  egy ilyen tiszta folyadék nem lehet káros. A feketepiacon tíz dollárt kértek egy ici-pici fiola Trimarért, nekem pedig mindig volt egy literes üveggel az újonnan vett 62-es Oldsmobile-om kesztyűtartójában. Akkor még nem szívtam füvet és nem szedtem pirulákat meg L.S.D.-t, de sok-sok órát töltöttem a tiltott zónaban ennek a kristálytiszta, méregerős szernek a jóvoltából. (Még akkor sem voltam hajlandó elhinni, hogy roncsolja az agysejtjeimet, amikor megtudtam, hogy az állatkertben gorillákat és elefontokat kábítanak el vele.)   A Cheetah-ban összeismerkedtem egy lánnyal, aki a Country Canyon bolt fölött lakott a Laurel Canyon szívében és azonnal jóbarátok lettünk. Gyakran bámultam ki hatalmas panorámaablakából, ami a bolt tetejére és a Kirkwood Avenue-ra nézett (ahol Chris Hillman háza felé kellett befordulni), és arról ábrándoztam, hogy rockfeleség leszek. Sandynek volt valami tisztességes melója, ezért ha ott aludtam és dél körül felébredtem, egy csendes, üres házban találtam magam, ahol azt játszottam, hogy Donovannal élek együtt (ha épp lány hangulatban voltam,) vagy Jim Morrisonnal (ha shziporkázónak és merésznek éreztem magam.) Olyankor mikor Beverlyvel átmulattuk az éjszakát a Sunset Stripen, mindketten ott aludtunk, s aztán másnap együtt bámultunk ki az ablakon.  Általában nem volt rajtunk semmi, ha egyedül voltunk és egyik délután rémes dolog történt Sandy canyonbeli szentélyében. Beverly és én anyaszült meztelenül táncoltunk a hatalmas panorámaablak előtt a "Turn, Turn, Turn" című Byrds számra, fittyet hányva az egész világra. Ahogy kifulladva leroskadtunk a földre, egyszercsak dörömbölést hallunk az ajtón. Két durva hang követelt bebocsátást, hogy közelebbről megszemlélhessék, amit az ablakban olyan szemérmetlenül mutogattunk. Persze nem engedtük be őket, mire az egyik pasas megpróbálta betörni az ajtót, a másik meg az ablakkal próbálkozott. Fejvesztve rohangáltunk körbe a lakásban, hogy bereteszeljük az ablakokat és torkunk szakadtából kiabáltunk rendőrért, meg a telefonhoz rohantunk, hogy bejelentsük, meg akarnak minket erőszakolni. Miután megnyugodtunk, az egész borzasztóan komikusnak tűnt és jót röhögtünk rajta. Még mindig vihorásztam, mikor a fürdőszobába mentem, és ahogy leülök a budira pisilni, felnézek és látom az egyik kéjvágyó vén faszt, amint nyáladzó pofával bámul be az ablakon. Ismét megeresztettem egy velőtrázó sikolyt, mire Beverly berohant és azt kiabálta, hogy megérkeztek a rendőrök, ettől a pasas bárgyún vigyorogva eltűnt. Már jó néhány hete jártam a kanyonban lévő házba, mikor egy napon arra ébredtem, hogy a Doors isteni zenéjét hallom beszivárogni a roló alatt az anyaméhszerűen elszigetelt szobába. Tudtam, hogy készült velük egy lemezfelvétel, de azt is tudtam, hogy még nem került forgalomba! Vajon kinek lehet meg ez a felvétel? Ki-ki-ki lehet, aki az én száz méteres körzetemben rendelkezik egy példánnyal? Rászántam magam, hogy ismét kitegyem magam az örökösen tűző nap sugarainak és kikászálódtam az ágyból, hogy felderítsem a lemez tulajdonosának kilétét. Izgalomba jöttem, mikor rájöttem, hogy a zene abból a zöld bódészerű házból jön, melyhez néhány tucat ingatag lépcső vezetett tőlem balra.Laurel Canyonban ez bizony közvetlen szomszédságnak számított. Magamra kaptam egy kis lila ruhát és elindultam a lépcsőn lefelé, hogy megismerkedjek azzal a szupermenő szomszéddal, akinek már megvolt a Doors első, még nem nem jelent nagylemezének egy példánya.  Úgy döntöttem, hogy először bekukucskálok az ablakon, nehogy éppen egy intim aktus kellős közepén zavarjam meg ezt a rendkívüli alakot. Lábujjhegyen végigmentem a rozoga verendán, benéztem a konyhaabalkon és a számra tapasztottam a kezemet, nehogy kiszaladjon az a sikoly, amley tönkretehette volna ezt a káprázatos pillanatot. Jim Morrison, a maga HÚS-VÉR valóságában, csipán fekete bőrnadrágát viselve kotorászott a frigóban, a zenével dúdolgatva a "The End" és a "Mother I want to" számokat. Úristen!!! megcsipkedtem magamat, még egyszer benéztem a puszta élvezet kedvéért, majd visszarohantam a lépcsőkön, hogy eldöntsem, mitévő legyek. Épp itt a szomszédban mozog, lélegzik, él!!! Mire Sandy hazaért a munkából, belőlem már csak egy tócsa maradt a konyhakövön. Egy félig tiszta pillanatomban felvilágosítottam hírhedt és hamarosan híressé váló szomszédjáról, mire azt javasolta, hogyegyszerűen kopogjak be hozzá és mutatkozzak be, ahogy azt jó szomszédokhoz illik. "Hát ez nekem mért nem jutott eszembe?" - mondtam bambán. Nem tudnám megmondani, mennyi időbe telt, míg leértem a lépcsőkön, a gongok állandóan zúgtak a fejemben, elnyomba a madárcsicsergést és az autók zaját, olcsó Timex órám ketyegéséről nem is beszélve.Mikor visszanyertem öntudatomat, éppen egy tökéletes hídban voltam Jim Morrison szakadt, keleti szőnyegén, lila bársony miniruhám egészen a fejemig csúszott, Jim vörös hajú barátnője pedig haragosan bámult le rám. Az ilyen helyzetekre szokták azt mondani, hogy "hoppá".