Berontottam a konyhába, magamhoz ragadtam egy hatalmas húsvágó kést, lefeküdtem a konyhakőre, majd Robby fényképét szorongatva hisztérikusan zokogva kijelentettem, hogy szíven fogom szúrni magam. Aztán elég hamar ejtettem az ötletet.                                                                                                                                     FOGADALMAK 1964-RE                                                                                                                             1. Nem futok fiúk után                                                                                                                                 2. Amikor kell, komoly leszek                                                                                                                   3.Jobban vigázok az arcbőrömre                                                                                                            4.Jobb jegyeket szerzek                                                                                                                            5.Jobban vigyázok az alakomra                                                                                                                6. Nem nyúzom annyit a hajamat                                                                                                             7. Megpróbálok nőiesebb lenni                                                                                                                8. Mindig csinosan öltözök                                                                                                                        9. Nem használok csúnya szavakat                                                                                                         lo.Megnövesztem a körmeimet és lakkozni fogom őket                                                                         11.Négy naponként kiszedem a szemöldökömet                                                                                    12.Minden héten leborotválom a szőrt a lábamról és a hónaljamról                                                 13.Dezodor mindennap                                                                                                                            14.Fogmosás kétszer egy nap                                                                                                                 15.Nem pazarlom hülyeségekre a pénzt                                                                                                  16.Nem teszek tönkre fiúkat (Hát ezen meg mi a fenét érthettem???)                                              Nem volt könnyű életem, mi?                                                                                                                    Mikor elkezdtem gimnáziumba járni, az emlőmirigyeim zavarbaejtően elhanyagolhatók voltak. Annyira fontos volt, hogy az ember a dekoltázsának legalább valamiféle látszatával tudja szédíteni a szemüket legeltető fiúkat.  Emlékszem két egyforma, különlegesen selymes, sárga sálra, melyeket rendkívül gondosan belegyömöszöltem számtalan "enyhén kitömött" bakfis melltartóim egyikébe. Ügyelnek kellett arra, hogy mindkét kosárnak egyforma alakja legyen, a sálak elhelyezése kényes feladat volt, mert azt a benyomást kellett kelteni, mintha a kebleim szét akarnák feszíteni a dekoltázsomat. Egyszer, mikor valaki úgy hivatkozott rám, mint "az a dögös csaj az utcánkból", egyszerre éreztem büszkeséget és bűntudatot. Utáltam a tornaórákat, mert utána kötelező volt lezuhanyozni, és nagyon bajos volt elrejteni a kitömött melltartómat azzal a bosszantóa kicsi iskolai törölközővel. Az idősebb lányok közül egy páron biztosan kifigyelhették árulkodó sáljaimat, mert valahányszor elmentek mellettem a folyosón, mellbebokszoltak és azt üvöltözték, hogy "Műcsöcsű!" Biztos megütötte őket a guta, hogy a fiúk azt hitték, nekem nagyobb a mellem, mint az övék. Nem is csodálom.  Volt egy Nicki Petalis nevű lány a Clevaland Gimnáziumban, akit sose fogok elfelejteni. Egyszer hallottam, mikor egy helyes srác arra kérte, hogy nézzen le és mondja meg, hogy látja-e a saját lábát. Mire a lány, a nagy őzikeszemeivel lenézett, és kuncogva azt mondta: "Nahát, tényleg nem látom!" Egy méltóságteljes emlőhegy akadályozta a kilátást. Azzal vigasztalom magam, hogy Nicki irigylésreméltó méretei ma már valószínüleg a dereka táján lengedeznek, de a mai napig, ha lenézek a lábamra, mindig azt kívánom, bárcsak ne látnám.                                                             C-C-C-C-C-L-E-V-E-L-A-N -D, CLEVELAND, CLEVELAND, HAJRÁ!!!                                               Annak ellenére, hogy nagyon kis dudáim voltak imádtam gimnáziumba járni. Bele voltam esve a csapatbuzdítók vezeetőjébe, Frankie DiBiase-ba, és reménytelenül vágyakoztam arra, hogy vezérszurkoló lehessek, és véköny testét körbedobálhassam pomponokkal.                                ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1964. január 11.....Imádom az én arany kis bálványomat, F.D-t. Gőzöm sincs miért, de valahányszor rágondolok, végigfut rajtam a hideg, az adrenalin meg elkezd bennem dolgozni....jaaaj! Na jó, elég ebből, mert még elvérzik a szívem.                                                        ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Gyakran estem bele nem hozzám való fiúkba. Ez a srác is olyan romlatlan volt, hogy valahol mélyen éreztem is, sose fogom megkapni. Én már akor is egy kicsit különc voltam, az efféle fiúk pedig a tökéletesre tupírozott címlapfotó lányokra buktak, akik a cipőjükre tűzött masnicskákhoz hasonló szalagokat tüztek a hajukba, én meg, ha találtam is egymáshoz menő masnikat, a végén valahogy mindig olyan kajlán álltak rajtam. Amikor az egyik délután, Frankie DiBiase mindezek ellenére meghívott az úszómedencéjükhöz, pánikba estem. Kértem, hogy halasszuk másnapra, aztán az  egész délutánt azzal töltöttem, hogy megpróbáltam felhajtani egy olyan fürdőruhát, amibe beleférnek a sáljaim. Végül úgy döntöttem, hogy a sálak biztos állandóan csöpögnének, és vizzel átitatva kősziklaként nehezednének a mellkasomra, úgyhogy este töméseket varrtam egy kis rózsaszín kockás kétrészesbe. Mintegy három perce tartózkodhattam csak a medencében, mikor éreztem, hogy Frankie tekintete szinte áthatol a felsőrészen. biztos voltam benne, hogy nem dőlt be a tömítéseknek, úgyhogy mikor megpróbálta átkarolni  és összepréselni a vállaimat, hogy egy pillantást vessen a nemlétez domborulatokra, kiszabadítottam magam és közöltem, hogy hazamegyek. Ezek után, valahányszor találkoztunk a folyosókon, mindentudó képpel vigyorgott rám. Vérzett a szívem, de kénytelen voltam egyszer és mindenkorra elvetni a gondolatot, hogy valaha is tagja leszek a buzdítócsapatnak.  Még javában hordtam az iskola színeit, négyeseket kaptam és igyekeztem kifundálni, milyen fiú is illik hozzám, amikor végzetes Beatlemániába estem. A Nagyszerű Négyes éppen a megfelelő, sarkig tárt pillanatban tűnt fel a színen ahhoz, hogy Pam Miller, a californiai resedabéli lakos menthetetlen, feneketlen és tökéletesen idiotikus Beatle-mánia áldozatává váljon. Paul McCarney volt a tökéletes FÉRFI megtestesítője, és fügyültem a Cleveland Gimnázium nagyokosaira, akik nem kértek fel táncolni az iskolai zsúrokon. Már amúgy is éppen újabb bálványokat kerestem.  A Beachboys, Jan, meg Dean nem az én világom voltak, Dion pedig eltűnt a színről, miután a tévében kiőrjöngte magát. Az a hír járta Resedában, hogy Bobby Rydell elvette a nagycsöcsű Mouseketeer Annette Funicellot, a lemezei meg amúgy is egyre gyengébbek voltak: Paul Anka pedig leragadt valahol középúton, és nem mozdult onnan.                                                                 -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Február 1o....Kedves Naplóm, a Paul az egy cukorfalat. Szédületes. Mondd haver, mért vagy te ilyen csodálatosan édes? Nálam nagobb marhát nem hordott hátán a föld, mert megőrülök érted, te fiú.                                                                                                                                                    ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Anglia, ami eddig nem is létezett számomra, egyszerre Mekka lett, és én minden áldott nap küldtem Paulnak egy gusztustalanul szentimenális verset légiposta-borítékban, amit mindig egy csókkal ragasztottam le.                                                                                                                       --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Március 2....Most hajnali 2 óra 2l perc van Pauléknál. Alszik. Örülök neki. Bárcsak láthatnám, ahogy alszik, de tényleg. Bárcsak én is vele alhatnék (csak vicc volt). Remélem, elolvasta a versemet, mielőtt lehunyta azt a gyönyörű barna szemét.                                                                     --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Jóllehet álmodoztam arról, ami  Paul tökéletes, tejfehér combjai között rejtőzött, még nem gondoltam konkrét méretekre. Beatles rágugumi kártyákat gyűjtöttem, és az egyiken a gitározó Paul volt látható, amint szétvetett lábakkal ül az ágyon egy szállodaszobában. Látni lehetett a szűk nadrágtól összepréselt tökeinek az alakját, én meg mindenhova magammal hordtam ezt a képet egy aranyszínű dobozkában, vattával letakarva, mintha valami drága ékszer lenne. Naponta egyszer áhítatosan félrehajtottam a vattát és lélegzetvisszafojtva bámultam a világ nyolcadik csodáját, ami Paul lábai között volt. A Beatles adómon, a KRLA-n, Dave Hull, a disc jockey, szinte naponta rágódott azon, hogy igaz-e a hír, vagy sem, miszerint Paul eljegyezte magát azzal az undok, szeplős képű kutyaütővel, Jane Asherral. Beleőrültem a gondolatba, semmi másra nem tudtam gondolni.                                                                                                      ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Március 2o.....NEM IGAZ, NEM IGAZ!!! Brian Epstein küldött egy táviratot a Columbia Recordsnak, amelyben bejelentette, hogy a hír, miszerint Paul nősülni készülne, teljesen nevetségesen alaptalan.....Brian Epstein. HURRÁ!!! Még sincs meg a királynője az én királyomnak!                                                                                                                                                   _________________________________________________________________________-Elvesztettem néhány jó barátomat, akik már kezdtek felnőni, fiúkkal jártak és tervezgették az életüket a középiskola után. Magamra hagytak a Beatles uzsonnatáskámmal, a bubifrizurás babáimmal, meg az erőltetett liverpooli akcentusommal. És mondjak valamit? Valószínűleg még mindig Resedában élnek egy fészekaljnyi őrült kölyökkel, akiket ki kell szolgálniuk, és egész nap Motley Crue-t kénytelenek hallgatni a saját serdülkorú gyermekeik jóvoltából, de hát úgy kell nekik. Mi, Beatles-rajongók vonzódtunk egymáshoz, mint a mágnes, és négyes csoportokba verődve grasszáltunk, mindegyikünk valamilyik Beatles-tagok képviselve. Kathy Willis volt a George barátnőm, az apja ismert valakit, aki a Hollywood Bowl-nál dolgozott, s aki megígérte, hogy szerez nekünk jó jegyeket az  augusztus 23-án rendezendő Beatles-koncertre. Előbb volt jegyünk, mint bárki másnak, aztán vettünk aranyozott képkereteket, beletettük a jegyeket és így akasztottuk ki hálószobáink falára. Minden este imádkoztam a jegyem előtt. Az egész szobám gtele volt Beatles-kacatokkal, Beatles-tollal írtam, Beatles-párnahuzaton aludtam és  Beatles-tüdővel lélegeztem. Linda volt a John barárnőm. A hétvégeket Edna néném házában töltöttük, hogy semleges területen legyünk, és úgy csináltunk, mintha megszentelt Beatles-földön tartózkodnánk. Állandóan Beatles-jeleneteket adtunk elő. Én saját magamat és John játszottam, ő pedig saját magát és Pault. Az akcentus váltogatásával jeleztük a szerepváltást.