Egy darabig átadtam magam az ezt követő sodró fádalomáradatnak, aztán megfogadtam, hogy energiáimat a barátnőimre, a GTO-ra és a színiiskolára koncentrálom. Szorongásaim ellenére, valahol azért derengett, hogy még mindig csak egy tizenkilenc éves lány vagyok, akit megigéz az élet misztériuma. Sparky unatkozott a cukorkaosztályon, és írt nekem egy levelet ugyanerről az érzésről, éppen akkor amikor lelki támaszra volt szükségem. Valami dupla keresztnevű idióta lelőtte Robert Kennedyt, és az a csekély politikai érdeklődés, amit esetleg ki tudtam volna csiholni magamból, eltűnt a ködben széles mosolyával együtt. Már nem akartam jó állampolgár lenni és még az is megfordult a fejemben, hogy átköltözöm Európába.         _______________________________________________________Június 4.........Amerika.......Amerika.......Kennedyt fejbe lőtték, miután megnyerte az előválasztást. Az állapota válságos. Isten tudja, mi lesz vele. Hugh Hefner bulija elég avas volt. Joey Bishop homlokon csókolt. Hát aztán! Mit törődöm én az ilyesmivel, azok után, amit egy ilyen gyönyörű férfival műveltek!                                                                     Június 5.......Hát, most már le is bénult, és a jövő nem sok jót igér. Milyen különös, tegnap még egy új, jobb világban reménykedhettünk emiatt az ember miatt, most meg az egész világ gyászba borult, mert ő haldoklik. Ha ő lenne az elnök, jobb állampolgár válna belőlem, és mindenki másból is. Isten legyen velünk a szükség órájában.                                                          Június 5....Meghalt! MEGHALT. Két nappal ezelőtt még a békejelet mutatta a világnak, most pedig holtan fekszik. Ezt magamba fogom hordozni a halálom napjáig. Egy elfajzott ország halálos csípését.                                                                        Június 7......Semminek sem lehet örülni. Hogyan is mernék táncolni, szaladgálni, ugrálni, mikor Bobby Kennedy nincs többé?                                                      _____________________________________________________________A föld csak lassanként kezdett el újra forogni, miután elvesztettem Nick St. Nicholast és Bobby Kennedyt. Felhúztam a tánccipőmet, beflittereztem az arcomat és jártam az utcákat mulatságra vadászva. Lucy elvitt engem, Sandrát, Christine-t meg Sparkyt Tiny Timhez látogatóba Sunset Marquisba. Még New Yorkból ismerte, és mivel Tim mostjárt először Hollywoodban, szerette volna megfelelő fogadtatásban részesíteni. Mikor odaértünk, hallottuk a zuhanyból alázubogó vizet, valamint "Mr. Tim" trillázó falzettjét, úgyhogy az ajtó előtt várakoztunk, miközben Lucy isteni anekdotákat mesélt. A zubogás elállt, mire kezdtünk dörömbölni az ajtón. "Jaaaajj, vajon ki kopoghat az ajtómon...?" Vihogtunk, mire kiszólt: "Ki az, ki az, Kii aaaaz ???" Lucy bemutatkozott, erre némi csoszogás után, hallottuk, hogy újra megereszti a vizet. "Egy kis türelmet, Loooocy, muszály lezuhanyoznom!" De hiszen az előbb zuhanyozott! Lucy elmesélte, hogy Tim legalább tizszer szokott zuhanyozni naponta. Megvártuk míg a második számú zuhanyozással is végzett, aztán feltárult az ajtó és egy fehér látomás üdvözölt minket. Mr. tim fehér bőre jól passzolt hófehér öltönyéhez, bűzlött a babahintőportól, fekete haja vizes, lelapult csigákban állt a fején, s egy csöppnyi szájfény és arcpirosító volt rajta. Hosszú fehér kezében egy émelyítően édes illatú parfümös üvegcsét szorongatott, melyből elképesztő gyakorisággal locsolt egy-egy cseppnyit a füle mögé. Úgy tűnt, mintha próbálná felfogni az elé táruló látványt és igyekezne uralkodni magán, de ehelyett inkább elájul. Lucy lenyomta egy kanapéra, és legyezni kezdte. "Mindig ez van, nőkkel szemben nagyon szégyenlős." Látogatásunk teljesen váratlanul érte, borzasztóan meg volt ijedve, falrengető sóhajok szakadtak fel belőle, és az ujjai közül lesett ki ránk, miközben mi igyekeztünk beleolvadni a tapétába.Miután már eltöltöttünk nála egy fél órát és még egyszer lezuhanyozott, Mr. Tim kezdtt oldódni egy kicsit, odalépett a frigóhoz és megkérdezgte, nem lenne-e kedvünk hokizni. Legnagyobb meglepetésünkre, kinyitotta a mélyhűtőt és kivett belőle néhány viaszospapírba csomagolt korongot. Óvatosan kibontotta a korongokat, ráhelyezte őket az aprócska konyha kövére, elővett egy hokibotot a szekrény mögül, majd célzott. Miután egy párszor oda-vissza lökögette a korongokat, átengedte nekünk is a botot, és mindannyian remekül szórakoztunk. A nagy megerőltetés után még egyszer lezuhanyozott, és orrát púderezve jött ki a fürdőszobából. "Van egy titkom" - mondta, kihúzta az egyik fiókot és felemelte az evőeszközöket, sok-sok tábla csoki rejtőzött alattuk. "A menedzserem szerint kezdek elhízni, pedig csak kellemesen telt vagyok." Nagyon meg voltunk hatva, hogy hajlandó volt felfedni előttünk a titkát, és megígértük, hogy senkinek sem áruljuk el. Gondolom, azóta már elég idő eltelt ahhoz, hogy ne kelljen úgy éreznem, mintha most visszaélnék a bizalmával. Búcsúzóul mindannyian egy leheletkönnyű puszit kaptunk az arcunkra. "Viszlát, Miss Lucy, Miss Sandra, Miss Sparky, Miss Christine, Miss Pamela." S ezzel mintegy nemesi rangra emelt minket.