Állandó örömmámorban úsztam attól, hogy Gram Parsons összebarázkozott velem. Mikor a szerelme gyötrelmeiről énekelt, annyira mélyen átélte, hogy könnyek csorogtak végig az arcán. A Teh Whiskey a Go Go nem volt hozzászokva a cowboyöltönybe öltözött, zokogó férfiakhoz, én azonban kéjelegtem megkínzott déli lelkének minden rezdülésében, és úgy hajladoztam a táncparketten mint egy szomorúfűz. A próbák a Shrine koncertre tovább folytak, a GTO táborán belül bekövetkezett különféle traumák ellenére is. Chrisine azzal kínozta Alice Coopert, hogy illatos zsebkendőket ejtettel Arthur Brown orra előtt, aki történetesen éppen a szomszédban próbélta a Hits Crazy World-öt. Miss Lucy és Mercy Bernardo miatt veszekedtek, Sparky és Lucy amiatt aggódott, hogy túl kommerszek leszünk, miközben én csak arra hajtottam, hogy lehetőleg minden létező újság címlapján rajta legyünk. Sandra Calvin miatt nyafogott, s kézzel kipingált hasikája kezdett hatalmas méreteket ölteni, Cyndarella pedig viszonyt kezdett Russ Tamblinnel, a West Side Story egyik bandavezérével, úgyhogy az ő szíve Tipanga Canyonba húzott. NAGYON-NAGYON-NAGYON nehéz volt mindnyájunkat egy időben a próbaterembe terelni, és Frank az ő kínosan angol titkárnőjét, pauline-t bízta meg ezzel a hihetetlenül nehéz feladattal. Pauline prűd volt és pedáns, állandóan aggódott valami miatt. Mercy, Cynderella és Christine az utóbbi időben súlyosan rászoktak a narkóra és elég gyakran késtek, úgyhogy delíriumos próbáink késő éjszakáig is letartottak. Mikor Frank eljött meghallgatni az utolsó próbánkat, annyira el volt ragadtatva tőlünk, hogy kijelentette, a Shrine koncert után elkezdhetünk dolgozni a lemezünkön, és noha addig mindenféle bajaink voltak egymással, ez a ragyogó hír újra összekovácsolta a társaságot. Aznap este kézenfogva mentünk mulatni és megódítottuk az egész Canter'st: Phil Spector hamburgert vett nekünk, mi meg, két harapás között, elénekeltük neki az összes számunkat. A koncert estéjén nagyon be voltam tojva, nem elég, hogy a mamám úgy döntött, hogy eljön, de Chris Hillman és Gram Parsons bejöttek az öltözőnkbe, hogy szerencsét kívánjanak. CHRIS HILLMAN az ÉN öltözőmben! Adott egy puszit az arcomra, én meg nem tudtam, hogy reagáljak, az egész túltúltúl csodálatos volt. Mélyeket lélegeztem és föl-alá mászkáltam, míg Alice Cooper fájdalmasan visítva kürtölte világgá Christine iránti szerelmét. Kivártuk Widl Man Fisher tébolyult dalát is, melynek "A kör" volt a címe: minden verszak után körberohant a színpadon, aztán körberohanta az egész koncerttermet, aztán meg kiment és kívülről is körbefutotta a Shrine Auditóriumot!!! A várakozás szinte kibírhatatlan volt. Végül eljött a mi időnk is, és mikor lefelé mentünk a lépcsőn, észrevettem Nick St. Nicholast, aki szokásos őrült mosolyát küldte felém a sötétben. Ettől teljesen elgyengültem, mert a harmadik számunk a "The Ooo Ooo Man" volt, ami alatt térdenállva kellett énekelnem egy műhóemberhez, miközben két Mother műhavat szórt föntről a színpadra. Ez nyilvánvaló egy Nick St. Nicholashez szóló szerelmes dal volt, főhajtás az ő szelíd őrülete előtt, és reméltem, hogy tizenhét éves menyasszonya megértő lesz. Mikor rajtam volt a sor, ahogy Rodney ölébe bújjak és megmondjam a Télapónak, mit szeretnék karácsonyra, határozottan kijelentettem: "Le szeretnék feküdni Mick Jaggerrel, szeretnék repülni a Burito Brothersszel, és szeretnék világhírű lenni." Háromból kettő nem is olyan rossz.  Egy héttel később, a Jeff Beck Group játszott a Shrine-ben, mi lányok meg istenien kirittyentve, elmentünk csápolni nekik. Jeff Beck legújabb Truth című lemezét annyit hallgattam, hogy a lemezen a barázdák már egymásba folytak. A koncert után, az izgalomtól pihegve, a színpad mögé vonultunk, és mindenkinek tudtára adtuk, hogy mi vagyunk a GTO, Frank Zappa női zenekara.   Szégyenérzet aztán nem volt bennünk, hagytuk, hogy hirtelensült hírnevünk beszéljen helyettünk. Az angol fiúk mindig találkozni akartak Mr. Zappával, és ez alól Jeff sem volt kivégtel, úgyhogy elvittük őt, meg a billentyűsét, Nicky Hopkinst a kunyhóba, ahol isteni locsogó partit csaptunk. A lemezünkről csevegtünk és elszavaltuk egy pár számunkat Nickynek és Jeffnek, akik harminc másodpercen belül a földön fetrengtek a röhögéstől. Mikor Frank megkérdezte tőlük, nem akarnának-e virtouzitásukből beleadni valamit  a lemezünkbe, Jeff azt kérdezte: "Mikor kezdjük?"  Éppen a halványan megvilágított kis stúdióban dúdoltunk Mercyvel, mikor az egész Jeff Beck Group besétált, hogy beváltsák géretüket. Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy Jeff magával hozta Rod Stewartot, akivel mindnyájan azonnal összehaverkodunk azzal, hogy Rodneyt Kakasnak szólítottuk cakkos, felálló frizurája miatt. Frank azonnal befogta Jeffet és Nickyt, akik bravúrosan feldobták addigi szegényes próbálkozásainkat.Lenyűgözve figyeltük őket, miközben Rod, a Menő, magányosan gubbasztott, aztán egymás után rótta a köröket a helyiségben, majd távozott az épületből. Jeff szólója után, amit "Az Eureka Springs-i szemétgyűjtő asszony"-ban adott elő, kimentünk a Glendale-i kertvárosba, és miután néhányszor elkurjantottuk a nevét, megtaláltuk Rodot, aki durcásan és sértődötten üldögélt egy általános iskola lépcsőjén, minthogy mellőzve érezte magát. Először egy kicsit körülugráltuk, aztán visszavonszoltuk a stúdióba, ahol a "sokkterápiát" kellemesen feldobta eszelős smirgliszerű hangjával.Körbeálltuk, fejünkön a fejhallgatókkal és bekapcsolódtunk Rodney szólójába. "Sokkterápia, ó engedj el, sokkterápia, ó engedj el." Nem akartam hinni a sememnek és fülemnek. Frank mosolyogva figyelt, kezében a vezénylő pálcával, a lányok mindent beleadtak a kornyikálásba, rod csukott szemmel, izzadva óbégatott, Nicy és Jeff rázták magukat a zenére, én epdig egyszeriben a saját lemezfelvételem kellős közepén találtam magam!