Fogtam a country hegedűmeg, és Hollywood alantas kísértéseit  a Led Zeppelin sleppjére és Noel Redding váltakozó partnereire hagytam. Dél felé, azaz Lovingspoon, Kentucky felé stoppoltam, ahol Mildred néném és Edwin bácsikám éltek az Úr kegyelmében. Lábamat a Tó patakba lógatva szerettem volna a fejemben lévő zűrzavart rendezni, ezenkívűl egy igazi, öreg, déli hegedűsre vadásztam, aki megtanítana a "Jézus, a mi igazi barátunk"-ra.                      ____________________________________________________Május 8.....Reggel 9 óra...Kaptam egy stoppot, és most itt ülök "Butussal", a sofőr enyhén retardált feleségével, valamint kisfiúkkal, Billyvel, aki idáig még nem sem moccant és egyetlen szót sem szól. Larry éppen az autót buzerálja, remélem hamarosan elindulunk. Az uticélom: Tulsa.               Május 9......Igyekszem pozitívan felfogni a dolgokat. Ez az undorító Larry bebeszélte magának, hogy imád, és most kaptunk harmadszor defektet egy kibaszott Needles nevű Californiai faluban, ahol árnyékban is 4o fok van. Miért? Itt kellett aludnunk ebben a kibaszott Studebakerben, aminek csak egy ajtaja működik, és aminek a hátsó ülése tele van mindenféle szarral és ez az undorító alak állandóan fogdosott. Kérdem én, miért? Most meg azért álltunk meg, hogy golyókat vegyen. Rájött, hogy nyulakra akar lövöldözni. Ez aztán jó mulatság lesz, mi?                                           ___________________________________________________Miközben Larry lelkesen lövöldözött az ártatlna kis üreginyulakra, én szép csöndben leléptem a Studebaker-diliházból, és addig bolyongtam a gaz között, amíg a semmi közeépn végül rábukkantam egy négy dolláros motelra egy kamionparkoló mellett. Leültem a hepehupás ágyra, és kinyitottam a hegedűtokomat arra gondolva, hogy zaklatott lelkiállapotomat majd lecsillapítom egy kis nyiszatolással, és legnagyobb elképedésemre, kiderült, hogy azok a szemetek, akik felvettek, a hegedűmet egy rozsdás, régi elektromos borotvával cserélték ki, amit még a zaciban sem vesznek be! Jaj jaj jaj volt nekem. Egy nyugtalan, tragikus álmatlan éjszaka következett. Utána összeakadtam egy emberrel, aki pont úgy nézett ki, mint a kedvenc Dodger játékosom, Gil Hodges, és mikor azt javasolta, hogy stoppoljunk együtt, mélyen hálás voltam neki. Egy pár száz kilométerrel később kijelentette, hogy amennyiben továbbra is útitársak leszünk, akkor úgy kell viselkednünk, "mintha férj és feleség volnánk", úgyhogy ismét magamra maradtam.                                    ___________________________________________________ Május 12......Egyáltalán nem szeretem a szokványos városokat és kertvárosokat. Hogy élhetik le az emberek az életüket egyetlen zsebkendőnyi területen? Miért van az, hogy a buszpályaudvaron lévő emberek mindig olyan nyomorultul, elhagyatottan és szakadtan néznek ki? Szerencsétlenségemben most én is csatlakozom hozzájuk, jaj, könyörgöm, hadd jussak le azokhoz a dombokhoz most rögtön!                                                                            ___________________________________________________Felültem egy Greyhound buszra, ami valahova Kentuckyba vitt, aztán felvett három kentuckyi kamaszt, akik nagy mancsaikkal állandóan fogdosni akartak, miközben a réti perje közt száguldoztunk. Elkezdtem olyan elkeseredetten bőgni és üvöltözni, hogy az egyik fiú, akiben egy szemernyivel több tisztesség volt, mint a másik kettőben, rávette a többieket, hogy vegyék le rólam a mancsaikat, én meg úgy szálltam ki az autóból, mint akit puskából lőttek ki. Hullafáradtan érkeztem Lovingspoonba, és megszakítás nélkül, tizenhat órát aludtam, míg egy bánatos, olajfesték szemű Jézus őrizte álmomat. Az elszigeteltségben töltött első néhány napban Mildred néném kertjében tevékenykedtem, kavicsokat rugdostam a patakba, hosszú sétákat tettem a fenséges hegyekben, és igyekeztem nem gondolni rég nem látott hegedűmre. Leveleket írtam Chris Hillmannek, rámutatva a vidéki élet előnyeire, verseket írtam a természetről, nagyokat aludtam, sok friss fehérrépát ettem és lassan eljött a vasárnap is. A nagyapám, Pop Miller, amolyan tűzrőlpattant prédikátor volt, aki hosszan és vésztjóslóan tudott rikoltozni a pokol tüzéről és az elkárhozásról. Beültem a hosszú, fából készült templompáholyba, és alig vártam már, hogy megalázkodhassak az Odafent Trónoló Férfi előtt. A bevezető himnuszok és imádságok után, elkezdődött a tanúskodás, és az ötven esztendős falak megremegtek, mikor az istenfélelem beleköltözött a lelkembe. A hívők mind bocsánatért esedeztek azért a borzalmas bűnért, hogy megszülettek, s őszülő fejüket a falakhoz verdesték. A nagy hangzavarban a magam módján szóltam Istenhez, igyekeztem megmagyarázni, miért kezdtem el kábítószert szedni, és miért furulyáztam Noel Reddingnek és másoknak. Mintha villám csapott volna belém, és hideglelésem volt, és tudtam, hogy nekem is meg kell vívnom a test ördögével való ősi harcot.                                                                       ____________________________________________________________Május 22. ....Egész nap fájt a fejem és felhívtam a Mamát. Elsírtam magam, mikor újdönsült vallásos élményeimről meséltem neki, ő meg azt mondta, hogy a rokonaink életmódja nagyon különbözik az enyémtől, és hogy ettől én még jó ember vagyok, és hogy fiatal vagyok és még előttem az élet. Azt is mondta, hogy biztosan nem fogok a Pokolra jutni. (Létezik az egyáltalán?) Én édes mamám.                                            Május 29.....Valahogy már nincs kedvem tovább itt maradni. Ez a csodás hely feldúlta a lelkemet és ki tudja, hová vezet ez. Nem tudom eldönteni, hogy bizonyos dolgok helyesek-e vagy sem! Ha a paráználkodás bűnös dolognak számít, akkor nem tudom felfogni, miért teremtette Isten olyan tökéletesen egymásba illőnek a féfi és női testet? A "megváltottak" ezen sohasem gondolkoznak el? Gondolom, az ilyen kérdések nélkül is jól elvannak. Vagy lehet, hogy egyszerűen nem jut eszükbe? Én nem Istennel dacolok, hanem csupán ezzel a felfogással. Olyan sok tennivaló van az életben, és olyan sokféleképpen lehet ezeket csinálni. Magamban imádkozom Hozzá, és Ő ugyanolyan tisztán hall engem, mintha kiabálnék.                                                                       ___________________________________________________Begyalogoltam egy buja kentucky erdő mélyére, leheveredtem a vastagon álló avarba és megpróbáltam magyarázatot találni arra, hogy miért is nem szeretek templomba járni. Ahogy mozdulatlan csöndben ültem, gyönyörködve a zöld számtalan árnyalatán át megvillanó szemerkélő esőcseppekben, hirtelen belémhasított a felismerés, hogy az én szentélyem nem más, mint ez az egész világ.   Felültem egy repülőre, miközben majd szétrobbant a fejem az első, később gyakran ismétlődő, vallási migrénemtől, és mikor hazaértem, rájöttem, hogy ez nem is az ÉN otthonom. Nagyon szeretem Miss Andeet, sokat tett az önbizalmam fejlesztéséért, és mindig tátott szájjal hallgattam azt az információzuhatagot, amivel elárasztott, de azért mellette mindig másodrendűnek éreztem magam. Szükségem lett volna egy saját szobara, erre akkor jöttem rá, mikor egyik este Miss A és Cynderella az egész Bonzo Dob DooDah Bandet a nappaliba terelte, ami egyben a hálószobám volt. Minthogy nem voltam mulatós kedvemben, háromszor hajat mostam, kifestettem a lábkörmeimet, írtam néhány levelet, kisúroltam a mosogatót a konyhában és megpróbáltam I Chinget vetni, mikor legszívesebben egyszerűen ágyba bújtam volna.                                       __________________________________________________ Junius 19......Nem tudok lefeküdni, mert az egész Bonzo Dog a "hálószobámban" tartózkodik. Ha! A Bonzók fantasztikusak voltak ma este, nem lehet szavakkal kifejezni a zsenialitásukat. Eljátszottak egy "Fejbalett" című számot, ami alatt a színpad szélén üldögéltek és fura összhangban mozgatták a fejüket. A szólóénekesük, Vivian Stanshall, alaposan beszívva lépett fel egy hatalmas oroszlánfejjel a fején, s végig lelkesen vert egy kézzel festett dobot, és mikor lerántotta magáról az oroszlánfejet, alatta egy bárányfej volt, és egész a fináléig húzogatta le magáról a maszkokat, mikor is a szemüregeibe dugott vérvörös pingponglabdákkal rémisztgette a közönséget. Lenyűgöző jelenség volt és pont az én esetem, de Andee gyorsabb volt, Elég hihetetlen, hogy itt vannak a nappaliban. Legs Larry Smith az egyik legjópofább ember, akivel az utóbbi időben találkoztam, de azt hiszem, ez a társulat nem nekem való.   ___________________________________________________Michele Myer, az a lány, akivel a Burrito lemezfelvételein ismerkedtem meg, pont a szomszéd házba költözött, én meg rögtön megkörnyékeztem azzal a remek ötlettel, hogy lakjunk együtt. Mint bizonyára emlékeznek, Michele volt a Burritók ősrajongója, és mivel minden Burrito fellépésen összefutottam vele, eléggé összebarátkoztunk. Azért tette át San Franciscóból a székhelyét, mert ott eléggé pangott a zenei élet, no meg azért, mert Chris Hillman Laurel Canyonban lakott. Az apja zsaru volt, az anyja iszákos, őt pedig apácák nevelték egy katolikus iskolában, ahol popsztárimádata állandó konfliktusokat okozott. Neki volt a világon a legnagyobb melle, amit több rétegnyi ruhával sikerüt jól elrejtenie, szemüveget hordott és még sohasem feküdt le senkivel, de még csak igazi fiúja sem volt soha. Az IQ-ja, ezzel szemben, valószínüleg a csillagos égig ért, nagyon jókat tudott mondani, az okos, humortalan külső kedves, érző lelket takart. Átköltöztem, és rögtön lett egy saját, különbejáratú, babakék telefonkészülékem. Hiányoztak a Burritók, úgyhogy az első ember akit felhívtam, Gram Parsons volt. Áthívtam Gramet, hogy jöjjön el azért a lila, gyöngyökkel kivarrt ingért, amit már hetek óta készítettem neki.