Április 27. ...Nos, barátocskáim, két hét múlva indulok Londonba. Két hetem lesz az ott-tartózkodásra, mielőtt találkoznom kell a többiekkel New Yorkban a turnén. Na. Hát ez van. 15o dollárt kapunk egy hétre, plusz három havi költőpénz, aztán meg...a jó ég tudja.                                  ____________________________________________________Mielőtt elindultam, szerettem volna még találkozni a szépséges Berverlyvel. Időnként beszéltünk telefonon, de ő mindig tettenetesen életunt volt, úgyhogy csak ritkán jöttünk össze. Én imádtam az életet így aztán eléggé egymás idegeire mentünk. Egy parányi viskóban lakott Laurel Canyonban a Honey Lane-en, és elég sokáig tartott míg előmászott ajtót nyitni. Odabent néztem, amint sötét színű bársony rongyokat válogat szét különböző kupacokba. Egész nap ezt csinálta, meg heroint lőtt be magának. A fiíját bezsuppolták, úgyhogy nem volt valami jó hangulatban. Egyáltalán nem volt semmilyen hangulatban, az életnek valamiféle halvány utánzatát produkálta, ahogy görnyedten és szipogva kucorgott a poros békagyűjtemény társaságában. Ablakait elsötétítette, én meg könyörögtem, hogy engedjünk be egy kis fényt, egy kis levegőt, de ő azt mondta, hogy a gyertyafény bőven elég, és inkább megkínált egy kis heroinnal. Általában messziről elkerültem ezt az átkozott anyagot, de szerettem volna, ha egy kicsit közelebb kerülünk egymáshoz, ezért mégiscsak szippantottam egy keveset. Neki fel sem tűnt, hogy valami szokatlant csináltam, úgyhogy miután elmúlt a kábulat meg az émelygés, a távozás mezejére léptem. Felhívtam Christ és Gramet, hogy elbúcsúzzak, és kiderült, hogy Gramet motorbaleset érte. Elrohantam a kórházba, de nem voltam elkészülve arra a lehangoló látványra, ami ott fogadott.                       ______________________________________________________Május 3. ....Mercyvel és Carlossal elmentünk GP-t meglátogatni, vittünk virágot meg mindent. Borzasztó állapotban van. Alig tudtam megállni, hogy ne sikítsak, az arca úgy fel van fújódva, mint egy kékeslila léggömb. A jó isten legyen vele és segítsen neki felgyógyúlni, talán valahogy kibírja azzal a sok fájdalomcsillapítóval. Mostanában Gram Richardsnek hívom hívom. Kieth nem tud semmit, úgyhogy küldtem neki egy táviratot. Remélem, megkapja.                                    ___________________________________________________Mindenkitől elköszöntem, visszaküldtem a bérelt zongorámat, bedobozoltam a cuccaimat és bepakoltam az egészet a szüleim garázsába. Elrándultam a papámmal Ensenadába, csak hogy együtt legyünk egy kicsit mielőtt elutazom. Gyakran járt le Mexikóba, mert a legjobb barátja és aranyásó partnere ott lakott. Kellemes, eseménytelen út volt, de a papám hozott magával egy kis piát, hogy visszafele jövet legyen mit iszogatni. Eléggé be volt csípve, minthogy Rubennel már felhajtottak néhány pohárral, de akárhogy könyörögtem, hogy én vezethessek, kitartott a kormány mellett. Csigalassúsággal mentünk, és éppen valami gyerekkori emlékről hablatyolt, mikor meghallottuk a szirénát. Legalábbis én meghallottam, ő viszont harsogva röhögött valami ősrégi, mulatságos történeten, és összevissza csámpázott az országúton. A rendőrség bevitte papát a San Diego-i fogdába, és azt mondta, hogy menjek vissza másnap reggel. Beültem egy éjszakai nonstop moziba, míg egy mellettem ülő pali el nem kezdte kiverni a farkát. Egy kávézóban süteményt ettem egy szerencsétlen alak mellett, akinek az egyik kezén csak a hüvelykujja volt meg, a másik oldalán viszont hiányzott az egész karja. Ehhez képest én egész jól voltam. Ott helyben elrebegtem egy imát, mellyel hálát  adtam Istennek, hogy minden végtagom megvan. A nagy családi batárban üldögélve vártam meg a napfelkeltét, aztán elindultam, hogy kihozzam C.C. Millert a sittről. Mikor másnap elköszöntem mamától mielőtt kiindultam volna a repülőtérre, örült annak, hogy világot fogok látni, ugyanakkor nagyon szomorú is volt, amiért olyan sokáig nem láthatja az ő kis báránykáját. Martyval kapcsolatban fenntartásai voltak, de sohasem traktált fölöslegesen az aggodalmaival.                                          ___________________________________________________Május 12......Olyan jó volt mamával beszélgetni, annyira imádom a családomat. Ez az egyetlen biztos menedékem ebben az őrült világban. Linda Ronstadt új nagylemezét hallgatom. Nekem ajánlott egy számot tegnap este a Whiskeyben, miközben táncoltam. Olyan kedves. Csak Isten tudja, mit tartogat számomra ez a csodás élet. Bárcsak minden percét fenékig ki tudnám élvezni és sohasem unatkoznék. Az unalom csak egy ÜRÜG! Egy nagyon gyenge kifogás arra, ha valaki nem használja ki az élet minden percét és nem szívja tele a tüdejét Isten levegőjével (akármilyen szennyezett is.) Úgy érzem, mintha bármelyik pillanatban elrugaszkodhatnék a földtől! Hé, tulajdonképpen mindjárt ez fog történni! Tarts ki Anglia! Jövök már!!                                                           ___________________________________________________