25. ... A Szent Péter-bazilika elég elképesztő. A katolikus egyház olyan elsöprően erős Olaszországban, az emerek mintha agymosásban részesültek volna. Biztos vagyok benne, hogy Jézust jobban elszomorítja a Pápa (aki egy nagy pénzhajhász lehet), mint egy öreg alkoholista az utcán. Lehet, hogy ez istenkáromlás, de így gondolom. 5oo lírát kérnek azért, hogy megnézhesd a Sixtusi kápolnát. Michelangelo bizonyára forog a sírjában.                                                                           ________________________________________________Ettem wiener schitzelt Salzburgban, Bécsben pedig bársonyos füvön hegverésztem és Strauss-keringőket hallgattam, melyeket épp az orrom előtt játszott egy tisztességben megűszült, öreg zsenikből álló zenekar. Csicseregtek a madarak, és a gyerekek kacaja úgy csilingelt körülöttem, mint megannyi apró csengő. Maga volt a tökéletes idill, egészen addig, míg kinyitottam a szememet, hogy a kis tavon békésen úszkáló kacsacsaládban gyönyörködjek, és észrevettem, hogy közvetlenül fölöttem egy gülüszemű, tébolyultan vigyorgó perverz alak áll. Megragadta kókadt hímvesszőjét, és bizakodó pofával kezdett vele integetni felém. Istenem, miért mindig engem szúrnak ki? Reneével elrohantunk a csodás parkból, de kifelé menet megint láttuk ezt a ferde hajlamút, amint éppen rázogatta a buzogányát, miközben egy nemlétező parnerrel valcerezett a Strauss-zenére. Magánkívül volt az örömtől, mikor ismét meglátott minket, megeresztett egy fülsiketítő üvöltést, s most már merev dákójávasl úgy böködte a levegőt, mintha egy mérgezett dárda volna. Haladéktalanul Amszterdam felé vettük az irányt. Mikor megérkeztünk Hollandiába, az egyik újságárusnál találtam egy Rolling Stone-t, és a mohóságtól habzó szájjal, rávetettem magam az újságra. Legnagyobb bánatomra, Gram Parsons kilépett a Burrito Brothersből, hogy önállóan folytassa karrierjét, amitől annyira elkeseredtem, mintha legalábbis meghalt volna valaki. Könnyeimet hullatva, írtam neki egy képeslapot, miközben egy papírzacskóból sült krumplit majszoltam. "Drága GP, sírhatékom van, amiért nem hallhattalak titeket még egyszer együtt játszani. A zenétek olyan boldoggá tett, hogy néha azt hittem, szétszakadok az örömtől..." Egy csomó hippivel és egy pszichésen zavart buzi férfival laktunk, aki azt mondta nekem, hogy úgy hajtogatom kétrét a férfiakat, mintha papírból volnának, s aztán lelövöm őket, mint a katonákat. Nyilvánvalóan nem tudhatott rólam semmit, de eszembe jutott szegény kicsi Francois, és beláttam, hogy őrült szavaiban van egy szemernyi igazság. A hippik keef-et árultak, ami egy porhanyós, okker színű anyagh volt, erősebb a hasisnál. Én teljesen kiköltekeztem, ezért Reneével vállaltuk, hogy elmegyünk egy Milkweg nevű lerobbant bárba, ahol el is adtunk belőle egy csomót a helybélieknek. Egy pár napig jártuk a panziókat, és utazó diákoknak árultuk, mikor is egyik délután úgy döntöttem, hogy kipróbálom az árut. Pofára esve kötöttem ki egy vadidegen bolygón, ahol senki nem beszélt angolul. Összefüggéstelen mutogatással igyekeztem megértetni magam a nagy senkivel, és buszok végeláthatatlan sorozatára ültem fel, hogy eljussak Seholfalvára. Nem volt annyira rossz, mint mikor a hasistól szállt el az agyam, de majdnem azon a szinten volt, én pedig megesküdtem, hogy soha többé nem teszem ki magam ennek az idegtépő, agyturmixoló élménynek. Végül sikerült elég keef-et eladnunk ahhoz, hogy átkeljünk a csatornán egy jókora, régi gőzösön. Miután megvettem a hajójegyet, körülbelül ötven centet mondhattam magaménak, és már alig vártam, hogy beülhessek egy gőzölgő, finom angol habfürdőbe, valamint hogy ismét hosszasan hancúrozhassak Martyval az ágyban. Hat heti távollétem előhozta belőlem azt a kevés polgári érzést, amit bohém cuccaim alaposan elrejtettek, és ahogy beleéltem magam ebbe a megnyugtató gondolatba, Anna Frank búvóhelye, az Eiffel torony, Michelangelo sírhelye és a római romok közt élő több száz macska beleveszett a nagy európai messzeségbe. Marty széttárta a karját, én meg boldogan a keblére borultam anélkül, hogy felfogtam volna, hogy már lapátra tett. Méghozzá elég nagy lapát volt. Újult hévvel vetettem bele magam ebbe az őrjítő kapcsolatba, és egy teljes héten át nem vettem észre, hogy a jelzőfényeit már leoltotta, és hogy a motorja is hideg volt. Ahogy múltak az éjszakák, melyek során Marty leginkább a tévét bámulta vagy újraolvasta a New Music Express cikkeit, rájöttem, hogy magamra maradtam. Míg távol voltam, Marty elhatározásra jutott: úgy döntött, hogy húsz és fél centijét bárkivel megosztja, akinek csöcsei vannak. Azt mondta, hogy őt nem a hűségre teremtették, és hogy szívesen lát, de nem tehetek fel kérdéseket. Hebegtem-habogtam, kérleltem és hízelegtem, akartam Martyt (a jó ég tudja miért), de nem vehettem fel fél Angliával a versenyt. Becsomagoltam mérhetetlen mennyiségű ruháimat és csecsebecséimet, és hangosan zokogva levonszoltam magam a negyedik emeletről, reménykedve, hogy Marty megragadja a bokámat és könyörög, hogy maradjak. Nem tette, úgyhogy elvonszoltam magam egy taxiig, és elvitettem magam a város túlsó végébe egy garzonlakásba, ahol Mickey, a dancelandi szobatársam lakott. Nős popsztár fiúja Ladbroke Grove-ban helyezte el, ami egy színes, batikolt, idilli környék volt. Annyira bele voltam temetkezve a bánatba, hogy az első néhány napig azt se tudtam, hol vagyok. A földön kucorogva, egyik füves staubot szívtam a másik után.   "Nem emlékszel, hogy azt mondtad, szeretsz, bébi? Bébi bébi bébi bébi ó bébi.." A világon a legjobb barátnőkkel áldott meg az élet, és Mickey átsegített egy újabb szerelmi csalódáson. Föl-alá kóvályogtam, érméket dobáltam a hősugárzóba, hasisos staubokat sodortam és belebömböltem a vodkás poharamba. Senki sem állíthatja, hogy nem éltem át eléggé a szerencsétlenségemet. Egyik délután, mikor nem úgy ébredtem, hogy azonnal a narkó után nyúltam, tudtam, hogy gyógyulófélben vagyok. Elkúsztam a fürdőszobáig, ahol kiderült, hogy kifogytunk a vécépapírból. A drága Mickey éppen erre az eshetőségre felkészülve, egy nagy köteg újságpapírt készített oda, és mikor lenyúltam, ogy felmarkoljak némi sajtóterméket, a saját gőgös képem bámult vissza rám a Melody Maker hasábjairól. Így hát, sírva és nevetve, kitöröltem a seggemet saját magammal, és visszatértem az élők csodás világába. (Épp akkor tértem vissza az élők világába, mikor Jimmy Hendrix elillant a réseken keresztül. Beleszédültem a gondolatba, hogy ez a hatalmas rock and roll figura belefulladt a saját hányadékába, és már sohasem tér vissza. Ó, törékeny legendák.)                                        Bravó Pamela.                                                                Összeszedtem a bátorságomat, és felhívtam Mr.Jaggert, hogy szemérmetlenül felkínáljam magam, és felvilágosítsam arról, hogy most már nem kell suttyomban légyottoznunk. Egy Bianca nevű hölgy vette fel a telefont. Rekedtes hangon belemorogta a kagylóba, hogy soha, semmilyen körülmények között ne merészeljem még egyszer felhívni Micket. Világos? Igenis, értettük. Noel Redding Kent-i vidéki házában töltöttem be huszonkettedik életévemet, ahol őt vigasztalgattam és a jövőmön elmélkedtem. A GTO egy vizesnyolcas volt, nem volt karrierem, nem volt pénzem, és a szerelmi élet súlyos hiányától szenvedtem. Szerettem Angliát, de hiányzott anyukám. A nyilvánvaló negatívumok ellenére, már nagyon vártam, hogy huszonkét éves legyek, mert Paul McCartney is huszonkettő volt, mikor annyira szerelmes voltam belé. Valahogy éreztem, hogy nagyszerű év következik, és mikor megfordultam, már ott is volt Sandy. Mindig is valami mély vonzalmat éreztem a basszgitárosok iránt - Paul McCartney, Nick St. Nicholas, Chris Hillman és Noel, hogy csupán egynéhányat említsek. Sandy egy Ladbaroke Grove-i szuperegyüttesnek, a Pink Fairies-nek volt a basszgitárosa. A szeme olvasztott karamella színű volt, haja pedig sűrű, tiszta, hullámos csigákban omlott le keskeny hátára. Úgy nézett ki, mint egy érzékeny herceg, aki Csipkerózsikát keresi, és legnagyobb szerencsétlenségére, pont engem kapott ki. Szerettem volna valakibe beleszeretni, hogy kiszerethessek Martyból, és Sandy pompásan megfelelt erre a célra. Az első napon, mikor összeismerkedtünk, egy forgót adott nekem, ami a kabátja hajtókájára volt kitűzve, azzal, hogy használjam mellcsokornak. Ilyen srác volt ez a Sandy.                                                                            _______________________________________________Szeptember 23. ....Telihold van és istenien érezem magam, Sandyval csodásan kijövünk egymással, néz azzal a gyönyörű szemével, mely megható, gyengéd bizalmat sugároz. Azt mondta: "Szeretlek, de minden felhajtás nélkül." Az emberek valhogy olyan gyorsan kötődnek hozzá.                                                                            _______________________________________________Szegény Sandy, nem is jöhetett volna jobbkor nekem, boldogan vetettem magam kecses karjai közé, örültem, hogy megszabadulhatok gyászrongyaimtól és végre belebujhatok egy jó kis királylány szerkóba. A szeme könnybe lábadt, ha csak rámnézett, nekem meg pont erre volt szükségem, azok után, hogy a Kings Road-i szexkirály olyan mostohán bánt velem. Sandyval nem vittük túlzásba a szexet. Megérette, hogy trauma ért, s ezért nem erőltette a dolgot. Már az is boldoggá tette, ha foghatta a kezemet, gyönyörű verseket szavalhatott nekem, és ugyanazt a levegőt szívhatta, mint én. Bársony köpönyegbe kellett volna járnia, de farmert hordott, mert a Pink Fairies még nem került be a Top loo közé. Twink, a dobos, mindekit beszórt tarka csillámporral, amit tündérpornak hívott. Hetekig tele volt a hajam meg a vállam csillámporral. Őrülten igyekeztem visszaevickélni az életbe.                            _______________________________________________Október 1. ....Mindewn percemet álmaim lovagjával töltöm, azt hiszem megtaláltam az igazit. Tegnap este nekem adta a monogramos karkötőjét, amit az anyjától kapott a tizennyolcadik születésnapjára. Azt mondta, hogy ez óriási áldozatnak számít, mert azóta nem vette le, amióta először a csuklójára csatolta. Isten mindig megsegít ebben. Mikor elvesztettem Nicket, ott volt Noel. Mikor elvesztettem Christ, Brandon vette át a helyét. Mikor elvesztettem Jimmyt, Marty ült bele az ölembe, most meg Sandy. Úgy érzem, mintha valamilyen kifürkészhetetlen okból Isten különös gonddal őrködne felettem. Szeretnék közelebb férkőzni Hozzá, az abszolút Szeretőhöz.                                      ______________________________________________