_____________________________________________________ Decembe 3o. ... Úristen, ilyen rövid idő alatt ennyiféle dolgot érezni. A mosolya egyszerűen lefegyverző, és rengetegszer előfordult, hogy ahelyett hogy elmondtam volna amit érzek, magamba fojtottam. Egyik este amolyan Chris Hillman-s húzása volt - abszolút nem vett tudomást rólam: hallgatott, míg majdnem begolyóztam tőle. Ez volt az első eset, hogy olyanvalakiért vagyok oda, aki imádja a vadhúst, a vadászatot és a verekedést. Kifejezetten keresi az alkalmat a bunyózásra.         _____________________________________________________ Nekem már attól is elállt a lélegzetem, ahogy a mosogatónak dőlve majonézes szalámis szendvicset evett. Zajos kocsmákba jártam vele, vacsoraidőben népes családjával együtt mondtam el az asztali áldást, az apjával üldögéltem faburkolatú lakókocsijában, és áhítatos csendben néztem, amint puskájának mézszínű tusát fényesítette. lane meg én kézenfogva sétáltunk Ashboroughban, ahol minden nő névről ismerte, meglátogattuk csinos mamáját a helyi illatszerboltban, ahol dolgozott, és azt hiszem, életemben nem éreztem még efféle féktelen, régimódi büszkeséget. Farmert húztam, copfba fogtam a haja és beleolvadtam a környezetébe. Fogtuk egymás kezét a helyi étkezdében, ahol kivett egy rózsaszínű műanyag rózsát az ormótlan fehér vázából és mikor átadta, arcán az elfogulatlan, egyszerű tisztaságának és a dögös, rámenős szexiségének az ellenállhatatlan keveréke tükröződött. Miután kiskanállal összekapart a linóleumról, visszamentünk a nővére szobájába és kicsit megbolygattuk a csendes délutánt.                                Ha Lane berúgott, rátört az érzelmesség (azt mondta, elképesztő dolgokat érez irántam), de másnap reggelre mintha elvágták volna. Szerettem volna szerelmes szavakkal elárasztani, de visszafogtam magam, és elástam őket valahová jó mélyre, oda, ahová az igazi énemet rejtettem, a kockás ing alá. Énekes és dalszövegíró volt, és szeretett volna egy lemezt készíteni: kedvesen elénekelte nekem a repertoárját, én meg igyekeztem nem elalélni a gyönyörűségtől. Tele voltak vele a tinimagazinok, minthogy olyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt az arca. Mikor egyszer láttam egy helyi bandával fellépni, biztos voltam benne, hogy hamarosan az egész világ osztani fogja a lelkesedésemet. Elvittem magammal New Yorkba az összes magazinból kivágott képemet Lane-ről, és a Beekman Towernál lévő szállodaszobám falára ragasztottam őket.                                                    Odavoltam a boldogságtól, hogy főszerepet kaptam egy filmben, és elhatároztam, hogy most az egyszer nem fogok majrézni, de hát mégiscsak furcs  volt, hogy a saját szövegeimet kellett betanulnom. Rémes volt Sean Welshal dolgozni, mert még sohasem színészkedett. Ő is saját magát alakította, és kezdett nagyon benarkózni. Chuck ugyan már az elején megmondta neki, hogy nem akar tág pupillákat látni a filmen, ám Sean javíthatatlan volt.                                                              Egyszer késő este, éppen saját beköpéseimet próbáltam megjegyezni, mikor Chuck felhívott, és megkért, hogy menjek le a bárba. Mikor a szemem hozzászokott a félhomályhoz, megláttam Chuckot, aki nem mással, mint legújabb szívem csücskével, Robert de Niróval üldögélt kedélyesen egy sarokban - hát ettől majdnem elállt a húgyom. Leültem, Chuck bemutatott, majd folytatta Bobby győzködését, mondván, hogy Sean haverjának a szerepe után sokan áhítoznak. Ennek a figurának az egyik szövege az volt, hogy: "Egy felálló fasz nem gondolkodik." Ájuldoztam. Boby azt mondta: "Most kezdődnek a Keresztapa II.próbái, de azért lehet, hogy a főszerepet elvállalnám." Lélegzet-visszafojtva figyeltem, de Chuck a haver szerepét szánta neki. Vérzett a szívem. Azt mondtam: "Borzasztóan örülök, hogy megismerhettelek, de most el kell mennem szöveget tanulni." Soha többet nem találkoztunk. A francba.                                                                          Bemutattam Chucknak legújabb barátomat Bud Cortot (nem megmondtam-nem megmondtam-nem megmondtam?) hátha őt alkalmasnak találja a főszerepre. Ez nem jött be. Chuck olyasféle realizmusra vágyott, amilyet profi szinten nem tud produkálni. Ámde kiderült, hogy Sean csak biliárdozni tud, viszont a filmben nem akadt egy árva biliárdozó jelenet sem.                             Rendkívűl alacsony költségvetésű volt a film, egy híres New York-i fodrász, Paul MacGregor finanszírozta, Chuck Wein (író/rendező) fűzte meg azzal, hogy hírnevet, vagyont és örök életet ígért neki cserébe. Ez a gusztusosan lebarnult figura állandóan a forgatás körül őgyelgett, igazgatta frizuráinkat, és görcsösen reménykedett a sikerben. Keith Moonnak kellett volna eljátszania a popsztárt, de a nagyjelenete előtti napon derült ki, hogy nincs sehol. Nem várhattuk meg, míg kiderül, hogy már megint valamelyik medencéjébe hajtotta valamelyik autóját. Tűvé tettük New Yorkot egy olyan angol rocksztárért, akibe még valami színészi tehetség is szorult.                                        1974. január 24-én Betsey Johnson-féle forró nadrágomban belibegtem a helyszínre, ami aznap a MacDougal Streeten volt a Village-ben, és körülnéztem, hogy kit találtak a popsztár szerepére. Végigpásztáztam a helyiséget, és egyből kiszúrtam. Ott gubbasztott a kanapén ezüstlaméban és leopárdmintás cuccban, s kiugró angolos arccsontjáról málladozott éjszakai sminkje. Hosszú, csapzott haja itt-ott ezüstre volt befújva, és lapossarkú, fehér bokapántos női lakkcipő volt rajta. Mikor berobogtam, felnézett és mélyen ülő, sötét, őrült kék szeméből ki tudtam olvasni a lappangó történetet - nem sokat alhatott az utóbbi hónapokban. A turnézó, lökött popsztárok klasszikus példánya volt. Ennek ellenére, egyfajta finom elegancia sugárzott a bizsuk és fekete szemfesték alól, és úgy éreztem, hogy a liftes jelenet figyelemreméltó lesz. Le nem vette rólam a szemét, vagy talán inkább a forrónapdrágomról, mióta megálltam egy pár lépésnyire tőle, és úgy csináltam, mint aki nagyon keresi Chuckot. Geraldine, a társszerző, rendezőasszisztens és helyszíni tarokk-kártyajósnő mellém oldalgott és azt mondta: "Gyere, ismerkedj meg Michael Des Barres-ral a Silverheadből. Ma van a születésnapja. Vízöntő Rák holddal." Jó, rendben. Ha akkor rászállt volna egy kis lény a vállamra, és azt súgta volna a fülembe, hogy: "Hé, itt van a hőn áhított királyfid hófehér paripán, ez itt a nagy Ő, ez lesz a férjed és gyermeked apja!", akkor azt válaszoltam volna: "Na ne csináld már, van még egy pár ilyen remek ötleted?" Michael, ő Pamela. Pamela, ő Michael. Te mit csinálsz ebben a filmben, Pamela? Kedves Michael, ha nem tudnád, én vagyok ennek a kibaszott filmnek a főszereplője.                                                                    Az első nap Michael Des Barres-ral kemény munkával és sok kábítószerrel telt, valamint mély beszélgetésekkel James Deanról, Elvis Presleyről és Krishnamurtiról. Ugyanazok voltak a példaképeink. Ez sokat segített. Jól sejtettem, hogy előző éjjel nem sokat aludt, és ezek után még jól bekokóztunk, és sikerült botrányba fullasztani az aznapi forgatást. A nap vége felé, tizenhárom órával később, az egyik parnerem, aki a pszichiátert játszotta, kétszer is jó erősen pofon vágott (ez nem volt benne a forgatókönyvben), mire Seant le kellett fogni, hogy be ne húzzon egyet a csapott vállú, 56 kilós popsztárnak. Átkutattam mindenkinek a zsebét egy kis Váliumért, és közben majd lerágtam a szám szélét. Ted Dansont, egy magas, jóképű srácot, aki az egyik bulizót játszotta, hiába kértem meg, hogy szerezzen a lányoktól valami nyugtatószert. Michael volt végül is a megmentőm, akinek sikerült két Váliumot elkunyerálnia az egyik statisztától. Átnyújtotta őket, aztán eltűnt. Hmmm. Meg voltam lepve, hogy nem állt elő valamilyen ajánlattal, ugyanakkor meg is könnyebbültem, mert borzasztóan zaklatott voltam, és szerettem volna lecsillapodni és jól kialudni magam. A szállodába menet a taxiban elgondolkoztam ezen a röpke kis közjátékon. Michael, mindenki legnagyobb meglepetésére, kitűnően alakította a szerepét, mindnyájan éljenzésbe törtünk ki a nagyjelenet után. Kiderült, hogy színésznek tanult, mieltt éneklésre adta a fejét, sőt, ő volt a napszemüveges kölyök a Tanár úrnak szeretettelben. Mintaszerűen személyesítette meg az angol rocksztárokról kialakult képet. Egy degenerált, narkomániás szexőrült volt, aki állandóan két üveg piával mászkált, és két tucatnyi ezüstláncot hordott mindkét karján. Idegesítette a zsebében csörgő aprópénz, ezért általában eldobta. Éjjel is napszemüvegben járt.                                                         A Silverhead az egyik első csillogó-villogó együttes volt, és éppen egy hasonlóképpen csillogó közönség előtt készültek fellépni New Yorkban, telt házzal. Chuck a kulisszák mögött akarta filmre venni, hogy az öregedő Miss Pamela mit művel a belső szentélyben. Mialatt a banda hangolt, én Michael ölében ültem, aki hangos "Yeah, yeah" kiáltásokkal kísérte az eseményeket. Éreztem, hogy hatással vagyok rá, így hát rákapcsolatam.                                                                 Michael mellett szabadon pezseghettem és riszálhattam magam, amit Lane igencsak rosszallt. Soha meg sem említettem neki a GTO-t, Michael viszont imádta a lemezünket, sőt még azt is mondta, hogy 197o-ben nagyon belém volt esve. Aznap éjjel feljött velem a szállodaszobámba, és két órán

Tovább »