Kezdtek kialakulni a dolgok.    Az az egy hónap, amíg a Stones érkezésére vártunk, csak még jobban felgerjesztette a vágyamat, hogy ahokat a hatalmas ajkakat a magaméhoz tapasszam. Életemben először, elkezdtem pornó dolgokat írni a naplómba: "Tudom, hogy eljön az a nap, amikor megérinthetem és megtapogathatom őt. Mick, én drága, drága PÉNISZEM!"  Rózsaszín és piros olajfestékkel papírra vetettem sajátos koncepciómat a tökei kinézetéről. Be is adtam Mr. Giffordnak, a rajztanáromnak, modern müvészet házi feladatként, és jelest kaptam rá. 1965. május 11-én érkeztek Hollywoodba, ugyanaz nap, amikor hazazavartak az iskolából "idétlen öltözködés" miatt. Még mindig látom magam előtt a mamáma, amint igyekszik meggyőzni a nagydarab, vénkisasszony igazgatóhelyettest arról, hogy ez az új tini divat. Victor büszke volt rám, én meg úgy gondoltam, hogy pont jól vagyok öltözve a Rolling Stoneshoz. Vic és én  elrobogtunk az RCA-hoz, azt remélve, hogy lemezfelvételük van, és hihetetlen módon, eltaláltuk! Odakint tébláboltunk pihegve, amig kijöttek, én meg, mintha valami zombiszerű transzban lennék, követtem Micket a parkolóba. Mikor beszállt a bérelt kombiba, felém fordult és megkért, hogy segítsek neki kiállni. Annyira zsibbadt voltam  attól, hogy megszólított, sőt, már a puszta jelenléte is egy olyan dadogós, tátottszájú, tyúkagyat csinált belőlem, hogy két autónak is nekivezényeltem, mielőtt sikerült kiállnia. Attól tartok, nem tehettem rá túl jó benyomást. Kábultan az izgalomtól, egyenesen Keithbe gyalogoltam, aki épp a kocsi felé ballagott. Még ebben a feldúlt állapotban is, esküszöm, hogy szexisen végigmért. Azt írtam a naplóba: "Ahogy végigmért......szexisen....húúú!!" És ugyan mit láthatott? Egy sovány, remegő, romokban heverő tinédzsert, amint reszketve hajtja végre első merész rock and roll tettét. Megkérdeztek minket, hogy kell az Ambassador Hotelhoz menni, Victor meg csak tátotta a száját. Mick kihajolt az ablakon és azt mondta: "Na, most komolyan." Végigvezettük őket az autónkkal a Wilshire Boulevardon, miközben a "Satisfaction" bömbölt a rádióban és az én visszapillantómban bámultam az én káprázatos  fotómat a maga káprázatos hús-vér valóságában. Mikor megérkeztünk a szállodához, integetve elköszöntek, s ezzel minden reményünk a porba hullt, hogy netán beinvitálnak minket. Leparkoltunk, és felhívtuk Beefheartot, aki egyszer már találkozott Charlieval Angliában, s azt mondta, hogy várjuk meg a szálloda halljában. Úgy döntöttünk, hogy ehelyett inkább feltérképezzük a Stones lakosztályokat. Egy sor rózsaszín bungalóban laktak, melyeknél hordákbanőrködtek az  ezzel megbízott lányok. Az egyikük Flo volt, egy  izmos néger lány, aki jól látható módon egy bőrszíjon lógó rugósbicskát hordott a nyakában. Azt mondta, Keithtől kapta, hogy távol tartsa tőle a rajongókat. Elhetette velünk, hogy azon kiválasztottak közé tartozik, akiknek bejárásuk van a rózsaszín szobákba, s a Stones "Nagy Canyon"-nak becézi. Szavainak egy bodicsekkel adott nagyobb nyomatékot.   Jobbnak láttam távol tartani magam Flótól, így inkább megkerültem a bungalókat. A hátsó ablakon bekukucskálva a gyönyörű Briant pillantottam meg, aki éppen két hiányos öltözetű, spanyol származású hölggyel hangcúrozott. Miközben én leskelődtem, néhány tini rajongó dörömbölt az ajtaján és könyörgött, hogy menjen ki, adjon nekik autógramot. Erre ő alsőgatyájában felrántotta az ajtót, s egy seprűt fegyverként szorongatva a kezében üvöltött: HA AZONNAL NEM TAKARODTOK EL INNEN, BEVONSHZOLLAK ÉS MEGBASZLAK TITEKET!!!" A lányok sivítva szaladtak szét a holdfényben, ő pedig odalépett ahhoz az ablakhoz, amelynél én rágcsáltam az oklömet és lehúzta a rolót. Egy pár percig még ott  álldogáltam, s hallgattam a kiszűrődő, számomra megfejthetetlen hangokat, aztán összeszedtem a bátorságomat és bekopogtam Mickhez. Ő  meg ajtót nyitott. Testét egyáltalán nem fedte ruhanemű, s a fény puhán siklott végig meztelen lábán és mellkasán. Egy pillanatig ott állt az ajtóban pucér pompájában, aztán úgy döntöt, jobb ha becsukja az ajtót. Gondolom, csak egy kis örömöt akart szerezni egy rajongónjának. Szerzett is, csak épp azt nem mondtam el a naplómnak, hogy sikoltva ugyanúgy rohantam ki a holdfénybe, mint korábban a többi bátor kislány. Talán mondanom sem kell, hogy álmaimban mem egészen így zajlott le ez a jelenet, és a gyepre leülve elsírtam magam, hogy nem sikerült Micket elcsábítanom.   Beefheart hamarosan befutott, és Charlie meg Bill gtársaságában órákon keresztül hallgattunk Muddy Waters zenéket, miközben én a két bungalóval lejjebb tanyázó Mickre gondoltam, amint a fény puhán végigsiklik meztelen mellkasán.   Msnap este volt a várva várt koncert a Long Beach Arenában. Legszívesebben én is a színpadra hajítottam volna a melltartómat ms szédült tyúkok példáját követve, de pont Beefheart mellett ültem, azonkívül a kis mellek még mindig nem jöttek divatba, úgyhogy a mlelltartóm továbbra is csalárdságot rejtett. Mick annyira szexi volt, még senkit nem láttam eddig, aki így mozgott volna, kifejezetten közönséges volt, és arra késztette a hallgatóság nőnemű tagjait, hogy saját magukat fogdossák és  tapizzák bizonyos helyeken. Egy félmehztelen lány lemászott a függönyön és beleakaszkodott Mick kordbársonyba bújtatott lábába, aztán két őr levakarta róla, és visszalökték az üvöltő tömegbe. A zene dögös és vadító volt, a szívem az altestemben dobogott, a kezemben pedig valami meleget vágytam tartani. Ragacsos, izzadt kamaszlány voltam, aki épp akkor vonaglott át a felnőttségbe. Akkoriban még csak félórákat játszottak, úgyhogy fájdalmasan hamar gyújtották fel a lámpákat és hajtottak ki minket az éjszakába. Rolling Stones programfüzeteinket és átnedvesedett, összegyűrt jegyeinket szorongatva, csak azt kívántuk, hogy még, még, még!!!. A szállodában ismét megpróbáltam Mick közelébe férkőzni. A bokrok mögött megkerültem a bungalóját és bekukucskáltam az ablakán, rettegve attól, amit esetleg láthatok. Először azt hittem, hogy le van húzva a roló, mert a tekintetem valami áthatolhatatlan fehérségbe ütközött, ám ahogy lassan fölnéztem és megláttam Mick gödröcskés, vigyorgó arcát, rájöttem, hogy pont az alsógatyáját bámultam. Kész csoda, hogy nem küldött el a francba, minthogy már kétszer maceráltam, de ő csak annyit mondott: "Ideje hazamenni, szép kislány!"   "Azt mondta, hogy szép vagyok!!!"  A gimiben senki sem volt hajlandó elhinni, hogy találkoztam a Stonesszal, de nem igazán érdekelt. Már nem akartam imponálni olyanoknak, akik nekem nem imponálnak. Micsoda megkönnyebbülés. Újonnan szerzett magabiztosságomért olyan sokkal tartoztam Captain Beefheartnak, hogy amikor meghívott a hátsó kertjébe a repülő apácákhoz hasonló felhőket bámulni, szíves örömest követtem. Megfogta a kezem, és a felsőajkán izzadságcseppek képződtek, mintha a bölcsesség igazgyöngyei lettek volna. Megkérdezte, hogy szeretnék-e valami meleget  érinteni, majd elkezdte a kezemet oda-vissza, oda-vissza vezetni, miközben  a fejünk felett elhúzó, hullámzó lebernyegeket néztük. Ez volt az egyetlen intim találkozásunk.   Victor és én úgy határoztunk, munkát vállalunk, hogy legyen miből finanszírozni mindent felemésztő lemezéhségünket. Egy kis Van Nuys-i üzemben Batman-csizmákat és Robin-kesztyűket mártogattunk festékes üvegcsékbe. Egyik este egy kimerítő nap után, éppen a smaragdzöld festéket próbáltam ledörzsölni az ujjaimról, mikor Bob felhívott, és közölte, hogy a szülei meggondolták magukat és két hét múlva visszaköltöznek! Az érzelmeim nagyon vegyesek voltak. Ő nyilván azt képzelte, hogy hatalmas, ziháló kebleimre vonom majd és őgy dédelgetem, én viszont épp nemrég távolítottam l egy rétegnyi tömítő anyagot a melltartómból. Nemigen hasonlítottam már ahhoz a cukrozott tekintetű, rajongó, édes kislányhoz, akitől a verendán elbúcsúzott. Mit fog szólni a "Cher"-féle gatyámhoz? Halálra izgultam magam, míg arra vártam, hogy bekopogjon az ajtómon   Nagyszerű közös múltunk miatt, úgy éreztem tartozom annyival Bobnak, hogy felújítjuk a kapcsolatunkat. Sajnálatos módon, ez nem jött be. Nem értette meg Victor művészi hajlamait: sőt, borzasztó kínos helyzetbe hozott, amikor két különböző alkalommal is megpróbálta megverni. Ez eléggé kihozott a sodromból, én pedig nem engedhettem meg magamnak, hogy elveszítsem újonnan szerzett blazírtságomat. Az, hogy ez a pomádézott szépfiú korbban több volt számomra, mint egy futó ismeresttség, erősen gyanakvóvá tette Victort. Felvont szemöldöke azonnal  akcióba lendített. Amilyen gyengéden csak tudtam, elmndtam Bobnak, hogy amíg ő távol volt én megvltoztam, ő pedig könyörgött, hogy legyek megint az a lány, akibe ő szerelmes lett. Aztán megígérte, hogy ő is megvltozik, és másnap elment és vett egy pár  trapéz kordnadrgot, ami messze túl rövid volt neki, aztán a nagy becsben tartott kefefrizuráját feladva, ráfésülte a  haját a füleire, amik úgy kandikáltak ki alóla, mint a nyuszifülek. Borzasztóan sajnáltam, és megpróbáltam csendben elviselni.                                                      __________________________________________________________________________Október 8..............Már magamat sem értem. Örülöm kellene, hogy legalább megpróbál megérteni. Ez általában nem sikerül neki, de ő ezt nem tudja. Az iskola szar volt. November 26......Elmentem Hollywoodba. Bob elég szomorú, de majd csak kigyógyul belőle. Megint sírt. Megvettem a Dylan jegyeimet. Harmadik sor.                                                                                                                  December 23. .................Bob és én egész héten veszekedtünk, én már nem akarok lekötve lenni, ezt egyszerűen em képes felfogni és ettől megszakad a szívem.                     P.des Barres és Robert Plant a 7o-es évek elején            ________________________________________________P.des Barres a 6o-as évek végén._________________________