Vito elragadó fiúcskája, Godot, egy a tetőn tartott őrült  fotózás közben lezuhant a tetőablakon és három és fél éves korában meghalt. Majd megőrültem a fájdalomtól, de Vito és Szou ragaszkodtak ahhoz, hogy ne adjuk fel aznap esti programunkat. Elmentünk táncolni, és a valaki megkérdezte, hogy hol van Godot, Vito azt mondta: "Ma halt meg." Iszonyúan furcsa volt, de megpróbáltam olyan érzéseket felidézni magamban, mint éreztem Lenny Bruce emlékestjén és végigtáncoltam az éjszakát, s csupán szemem sarkából figyeltem, ahogy Vito és Szou izzadva és üvöltve igyekeztek fájdalmuktól megszabadulni. egy héttel később, Szou rájött, hogy terhes. Mindannyian Godot-ot vártuk vissza, ám Szou kislányt szült, akinek a Klassz Mellbimbó nevet adta. Vito sleppje mindenhová eljárt táncolni a városban, és sehol nem kértek tőlük belépési díjat. Megismerkedtünk más szimpatikus lányokkal, akikkel lelkes barátságot tartottunk fenn, amíg meg nem untuk őket. Egyik este a Galaxyban, ami egy kis mulatóhely volt a Whiskey a Go Go mellett, egy új együttest konferáltak be, az Iron Butterflyt, akiknek a muzsikája azonnal beleivódott a vérkeringésembe. Nemcsak a zenéjükkel, de fokozatosan az együttes minden tagjával is eggyé váltam, a basszgitárost kivéve, aki nem volt az esetem. Azokban az időkben, az ellenkező nem iránti gyengédségemet szopással fejeztem ki, amitől elég nagy népszerűségre tettem szert. Igyekeztem elhessegetni magamtól azt a gondolatot, hogy emiatt netán olcsó vagy könnyű préda lennék, meg az összes többi jelzőt, melyekkel a laza, sazbad, békeszerető lányokat illeték, én csupán csodálatomat akartam kifejezni zenéjük. valamint öltözködésük, fejük, kezük és szívük iránt. Gyakran kötöttem ki szerszámoskamrákban és hátsó üléseken, fejemet szatén nadrágok közé temetve, ám szüzességemet őgy őriztem, mint Tutenkhamen sírjának titkát. Majd húsz éves koromig hordtam az erényövet, és a pasas, akit végül az áttörésre és behatolásra kiszemeltem, sajnos, nem a Nagy Ő volt. Az Iron Butterfly legnagyobb csodája Daryl, a szólóénekes volt. Csillogó rózsaszínben és fehérben járt, sovány mellkasát közszemlére téve a vakító reflektorfényben, s teleizzadva szatén gönceit, vonzóan csapzott volt.Imádta ha imádják , ő pedig leginkább saját magát imádta, volt egy tükör, pont a színpaddal szemben, a táncparkett túlsó végén, és igen nehét volt elvonni a figyelmét saját tükörképétől. "Nézz rám, Daryl, jelezd valamiképpen, hogy tudod, hogy itt állok éppen alattad, kipirult arcomat feléd fordítva, s remélve, hogy felfoghatom értékes izzadságcseppjeidet...." Néha belecsíptem egyet az ágyéka körül, s ilyenkor tekintete úgy állapodott meg rajtam, mintha éppen megkeresztelni készülne. Viselkedésemmel nem voltam teljesen kibékülve, de nem tudtam és nem is akartam leállítani magamat.                                                         _______________________________________________ 1967. november 6......Vajon Isten rosszalja azt, amit csinálok? Ha hajlandó elfogadni engem, jó útra térek.  Talán ha Idahóban születtem volna, akkorm ost nem terhelnék szívemet ilyen gondok.....de én L.A.-ben vagyok és itt is maradok. Már túl késő. Mi késztet arra, hogy odalépjek a színpadhoz és szemérmetlenűl megérintsem Daryl ágyékát? Mit akarok ezzel bizonyítani és kinek?                                                       ________________________________________________Őrülten bele voltam esve Darylbe, de volt egy lökött, Della nevű bombájója, akihez a dalait rta. Darylnek nem volt párja a színpadon, állandóan mozgásban volt, és ha izgalomba jött, ami elég gyakran megesett, akkor a mikrofonállványhoz dörzsölte a farkát.  A drága Daryl színpadi szerelései teljesen földöntúliak voltak, egyfajta keveréke Charónak és tom Jonesnak, egy csipetnyi Mick Jaggerrel a hihetőség kedvéért, élénkrózsaszín felsőrész, mely a köldököt szabadon hagyta, és a legszélesebb, legfényesebb redőzött trapéznadrág, amit férfi valaha is hordott, vagy egy  testhezálló, egyrészes, türkiz ejtőernyős szerelés, amin mélyen lehúzta  cipzárt, szeméremszőrzetével kábítve a közönséget. Föl s alá parádézott a színpadon, tette-vette magát odaadó hívei előtt, miközben feltűnően bámulta magát a tükörben. teljesen extázisba jött és kikényszerítette /szinte kikönyörögte/ a közönségből az imádatot. Leghőbb vágyam volt, hogyk imutassam neki nagyrabecsülésemet színpadi szereplése és dalszerző képessége iránt, noha nem akartam beleavatkozni az isteni Dellával való kapcsolatába. Mivel nem vártam tőle semmit, szívesen bízta magát rám a legkülönbözőbb alkalmakkor és a legváltozatosabb helyszíneken. Imádtam megérinteni a tiltott húsát és rezni édes bőrének illetát, és ezalatt a néhány másodperc alatt visszaadtam neki valamennyit abból a hatalmas élvezetből, amiben a színpadról oly sokszor részesített. És még úgy éreztem, hogy ő tesz szívességet nekem.  A San Franciscó-i Haight és Asbury sarok hangulata előre csábított. Vágytam rá, hogy belélegezessem azt a sazbados hippi levegőt, hogy lássam ahokat a mosdatlan, meztelen lábakat, és még ha csupán egy hétvégén is, egy kommunában éljek, ántolatlan rizst egyek és közös tálakból, netán megismerkedjek egy szép hippi fiúval és felfedezni az élet valódi értelmét. Nem akartam egyedül menni, már csak azért sem, mert lenyitható tetejű 59-es Chevym lerobbant, ezért megkértem egyetlen megmaradt Beatles-barátnőmet, Lindát, hogy jöjjön velem San Franciscóba. Reméltem, hogy ezzel a négyszáz mérfölddel ő is szélesíti látókörét. Ehhez képest, beköltözött a legelső kommunába, amit meglátogattunk, és "házimama" lett, ami azt jelenti, hogy az ő feladata volt a főzés, meg a takarítás. Monhatom, nagyon kommunális. Olyanoktól kaptunk stoppot, akik szintén felfedezőútra indultak L.A.-ből, így aztán egyenesen a Haigh-Asbury sarok felé vettük az irányt, hogy megnézzük, mi folyik ott. Amilyen izgatott voltam az új környezettől és attól, hogy ott lehetek, ahol a béke és szerelem eszméje született, olyan csalódást okozott a hippik külseje. A lányok haja egyenes, szálkás és törött végű volt, a testüket pedig hosszú, zsákszerű parasztruhákba és kendőkbe bugyolálták. A sminkelés tabu volt, de ez a természetes külső az én ízlésemnek túl  természetesnek tűnt, én mingi magamnál hordtam egy kis rúzst. A fiúk valamivel jobban néztek ki, mindegyik farmerban járt, így legalább lehetett látni fenekük formáját. A lányok a legnagyobb bűnöket is leplezni tudták a rajtuk lévő temérdek textíliával, de az "egyek vagyunk" érzése mégis hatalmába kerített és úgy adtam át magam a közhangulatnak, mintha világéletemben köztük éltem volna. Lindával kitartóan róttuk az utcákat, és mindenkivel tudattuk, hogy kommunát keresünk. Úgy tűnt, hogy mindenki mindenkitől kéreget, így mi is lejmoltunk egy szemüveges, pattanásos, szőke fiútól, csak az élmény kedvéért. Hihetetlen mázlink volt, hogy pont ezt a srácot szólítottuk le, mert rögtön meghívott minket a Kerista House nevű kommunájukba, hogy  "a családdal" együtt költsük el a vacsorát. Ami ott fogadott minket, miután átkeltünk a hídon Oaklandbe, elég távol állta attól, amilyennek én a kommuna életét elképzeltem.  A nappaliban hat vagy hét egyszerű matrac volt ágynemű nélkül, meg egy pár felhasított szék, az emberek meg azokba a kézzel festett indiai ágytakarókba burkolózva csellengtek, amelyeknek a fedetlen ágyakon lett volna a helyük.  A hámló falakra felkukorodó végű plakátokat szegeztek, melyek az Avalon Ballroomban, vagy a Fillmore-ban fellépő nagyszerű együttesek, mint a  Quicksilver Messenger Service és a Strawberry Alarm Clock koncerjeit hírdették. A lányok derűsen és mindentudóan mosolyogtak ránk, a srácok meg úgy méregettek minket mint az átlagos Los Angeles-i pasasok, ami késsé kiábrándító volt, én azt reméltem, hogy a béke és szerelem birodalmában talán akad a kommunikációnak valamilyen más szintje is. A fürdőszobában lévő törölközők mintha az Üdvhadsereg kiselejtezett darabjai lettek volna, és a Kerista House minden lakója nyilván ezekbe törölte a lábát. Tekintetemmel igyekeztem elkerülni a hajdan fehér mosdóban éktelenkedő kis szeméremszőrkupacokat, és megpróbáltam a kommunális élet valódi értelmére koncentrálni. Ezeket az embereket nyilván mélyebb dolgok fogalalkoztatták mint a rend és a tisztaság. A ragacsos hántolatlan rizs és a fonnyadt zöldségekből álló vacsora után, melyet tüntetően nagy kedvvel és jóízüen fogyasztottam el, égtem a vágytól, hogy visszamenjek a Haight-Ashbury sarokra élvezni az éjszakai életet.Linda úgy döntött, hogy inkább ott mafrad és eggyé válik a pattanásos sráccal, meg a család többi tagjáva. Nem sokkal korábban nagy trauma érte, mikor a légierőnél szolgáló apja szabadjára engedte ferde hajlamait, melyek már évek óta ott bujkálhattak kisfiús, kefehajú külseje mögött. Földig rombolta népes családjának elhamarkodott következtetését, mely szerint a Papa örökké szeretni fogja a Mamát. Linda szerette volna azt hinni, hogy nincs abban semmi, ha az apja homokos, minthogy mindnyájan úgyis egyek vagyunk, de nemtudta igazán meggyőzni magát. Most pedig csupán arra vágyott, hogy tartozzon valahová, s hogy ismét legyen családja, akikkel azonosulhat.